Orbán: Bajban elsősorban önökre tudunk támaszkodni

Orbán Viktor csütörtök este helikopterrel az ukrán–magyar határra látogatott.

MNO
2014. 02. 21. 15:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azért vagyunk csak itt, mert az ukrán események miatt határszemlét tartottunk, és gondoltuk, hogy benézünk önökhöz – mondta Orbán Viktor a berendelt határőröknek. A miniszterelnök arra kérte a szakasz tagjait, hogy az egyébként is rendesen végzett munkánál még egy fokkal pontosabban és nagyobb összpontosítással dolgozzanak, mert nem tudják, hogy mi fog történni a következő időszakban. „Ha gond, baj történik, akkor elsősorban önökre tudunk számítani” – tette hozzá. Az eseményről videó is készült, amit a kormányfő Facebook-oldalán közzé is tettek.

Pintér Sándor már csütörtök reggel összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését. A Belügyminisztérium közölte: a testület feladata, hogy a kormány az ukrajnai helyzettel összefüggő döntéseit előkészítse és a tagszervezetek munkáját koordinálja.

Az ülésen részt vevő szervezetek, így például a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Országos Mentőszolgálat és más érintett szervezetek felkészültek az ukrajnai válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére – tették hozzá.

Ismert, az operatív törzset még január végén hívták életre, mikor a visegrádi négyek Budapesten tárgyaltak. A konfliktus miatt megalakított operatív törzs mindenre felkészült – mondta Németh Zsolt szerdán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.