Biztonságosabb lett a főváros

2012-höz képest több mint 35 százalékkal kevesebb rablást követtek el tavaly Budapesten.

Nagy Áron
2014. 03. 03. 4:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eredményes évet zárt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A hatóság vezetője egy közelmúltbeli állománygyűlésén már megvonta a 2013-as esztendő mérlegét, most pedig a Magyar Nemzetet tájékoztatta a testület munkájáról. Tóth Tamás összegzése szerint a megelőző évhez képest a regisztrált bűncselekmények száma tavaly 111 ezerről 101 ezerre csökkent. Ezzel párhuzamosan pedig 11 százalékkal emelkedett a szervezet nyomozáseredményességi mutatója.

– A leglátványosabb talán a rablások számának csökkentése, ahol a 2012. év közel 1500 esetével szemben a tavalyi 909 áll. Ez 37 százalékos visszaesést jelent – emelte ki a főkapitány, majd hozzátette: igaz az is, hogy valamivel gyakoribbá vált a garázdaság, és ugyancsak szerény mértékű növekmény figyelhető meg a lakásbetörések számában. – Az összkép azonban ezzel együtt is pozitív, hiszen gyorsabban és jobban dolgoznak a BRFK munkatársai. Ezt igazolja, hogy 2013-ban a nyomozásokat 29 ezer ügyben követte vádemelés (2012-ben ez nem érte el a 18 ezret), és négyszeresére emelkedett a gyorsított eljárásban bíróság elé vitt ügyek száma – mutatott rá Tóth Tamás.

A dandártábornok arról is beszélt, hogy eredményeiket zömmel a helyi kapitányságok és a körzeti megbízotti szervezet megerősítésének tulajdonítja.

– Az egyik stratégiai célkitűzésünk az volt, hogy a körzeti megbízotti szolgálat létszámának feltöltésével, új irodák átadásával Budapest valamennyi lakója számára elérhető közelségbe kerüljünk. Ez nem csak az emberek szubjektív biztonságérzetének javítása miatt fontos – az élő, mindennapos kapcsolat rendőr és állampolgár között a bűnmegelőzés és bűnüldözés hatékonyságát javítja – magyarázta a főkapitány. Említésre méltó az is, hogy a BRFK vezetése több száz egyenruhást irányított át a központi szervektől a kerületi kapitányságokra, melyek feladatköre is bővült. Így például a reakcióidő javítása érdekében a bűnügyi helyszínelői tevékenység részben visszakerült a helyi szervekhez.

Részletek a hétfői Magyar Nemzetben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.