Törvényt sértett a Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-lista

A Nemzeti Választási Bizottság eltiltotta az öt pártot a további jogsértéstől.

KA
2014. 03. 01. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke fordult két pécsi választási bizottsághoz, álláspontja szerint a baloldali összefogás kampánytevékenysége megtéveszti a választókat, mivel az „Összefogás Pécsért, Baranyáért” kifejezést használják Facebook-oldalukon szlogenként, holott ez az ő egyesületük neve és ők nem kötöttek választási együttműködést az öt párttal.

Azt írta, az Összefogás Pécsért Egyesület Pécs városában közismert, képviselői 2002 óta önkormányzati képviselők, ő maga 2010-ben országgyűlési képviselő lett. Beadványában emlékeztetett: 2009-ben egy hasonló ügyben már az egyesületnek adott igazat a megyei bíróság. A helyi bizottságok áttették az ügyet az NVB-hez, amely egyesítette a két ügyet.

Az NVB szombati ülésén Patyi András, a testület elnöke emlékeztetett arra, hogy az NVB a közelmúltban iránymutatást adott ki a pártok névhasználatával összefüggésben, ebben pedig úgy fogalmaztak: a jelölőszervezetek NVB által nyilvántartásba vett neve olyan kiemelt jelentőségű adat, amellyel a jelölőszervezet megjelenik a választópolgárok felé. Felidézte, a Baranya Megyei Bíróság 2009-ben azt állapította meg (a beadványozó által is hivatkozott végzésében), hogy a jelölőszervezetek kampánytevékenységük, jelöltjük, programjuk népszerűsítése során nem használhatnak olyan elnevezést, amellyel megtévesztik a választókat, más jelölőszervezet nevéhez hasonló nevet nem használhatnak.

Az NVB ezek alapján megállapította, az öt párt megsértette a választás tisztaságának megóvása, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét azzal, hogy a választópolgárok megtévesztésére alkalmas módon használta a közösségi oldalon az „Összefogás Pécsért, Baranyáét” jelszót, tekintettel arra, hogy ilyen nevű szervezet már működik.

Nyilvántartásba vette a Jobbik országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombati ülésén. A Jobbik listáját Vona Gábor pártelnök vezeti. Országos listát azok a jelölőszervezetek állíthatnak, amelyek legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább 27 egyéni választókerületben hivatalos jelöltet tudnak állítani. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint a Jobbiknak 105 jelöltjét vették nyilvántartásba az egyéni választókerületi bizottságok. Az országos lista bejelentésének határideje március 4., 16 óra.

Az NVB érdemi vizsgálat nélkül elutasította Szepessy Zsoltnak, az Összefogás Párt elnökének az Összefogás név használatával kapcsolatos beadványát szombaton. Szepessy azt indítványozva, hogy a baloldali pártokat választási csalás miatt zárja ki az áprilisi országgyűlési választásból az NVB, amiért az Összefogás nevének – mint beadványában írta – „csalárd használatával” megtévesztik a választókat. Az Összefogás Párt elnöke azt is kérte, hogy emiatt hosszabbítsák meg két héttel a jelöltállításhoz szükséges aláírások gyűjtésére rendelkezésére álló időt.

Az NVB szombati ülésén érdemi vizsgálat nélkül elutasította a beadványt, mivel abban Szepessy nem jelölte meg, véleménye szerint mely jogszabályt sértették meg a baloldali pártok. A döntés után Szepessy azt mondta, jogorvoslattal él az NVB döntése ellen és újra benyújtja a kifogást, ezúttal azonban megjelöli, hogy a választás tisztaságának megóvása, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének megsértésére alapítja kérelmét.

Újabb két nemzetiségi listát, az Országos Örmény Önkormányzat, valamint a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata országos listáját vette nyilvántartásba az NVB. Az örmény nemzetiség országos listáját Turgyán Tamás, a román nemzetiség országos listáját Kreszta Traján, az országos önkormányzat elnöke vezeti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.