Orbán: Amelyik szavazat nem erősít, az gyengít

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Folytatni szeretnék a munkát, amit elkezdtek, és ehhez kérik Magyarország polgárainak támogatását – mondta a miniszterelnök.

VZ
2014. 04. 03. 16:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közölte: nem akarják véka alá rejteni, hogy le akarják győzni az ellenfeleiket, ezt azonban a haza javára és üdvére akarják megtenni. Ez egy csata lesz, és bár vannak jelek, amelyek szerint ez sima ügy, de nem az – mondta, kiemelve: „a kommunisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is”. Szólt arról is: a győzelem mértéke sem mindegy, és feltette a kérdést: miért választanának kis jövőt, ha „tágas jövőt is nyithatunk”. A választásnak ők az esélyesei, és – utalva a győri kézilabdás lányok sikereire – „az akciót a ziccerig kijátszottuk, de ez még nem gól, ezt még be kell dobni”, és akkor meglesz a fényes és nagy győzelem – mondta Orbán Viktor.

Szavai szerint a jövő Győrben épül, és ha az ember a város fejlesztési listáját végigfutja, kedvet kap ahhoz, hogy itt éljen. A kormányfő – aki a választók figyelmébe ajánlotta Kara Ákos és Simon Róbert Balázs kormánypárti jelöltetek – végül köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt négy évben támogatták.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere (Fidesz–KDNP) arról beszélt: az utóbbi négy esztendőben a város Magyarország gazdasági motorja lett, húzva magával a régiót, a környező településeket. Az elmúlt években több tízmilliárd forint érkezett az állami fenntartású intézményekbe, amelyek az emberek mindennapjait, jó közérzetét nagymértékben meghatározzák.

Simon Róbert Balázs alpolgármester kiemelte: négy éve válaszúthoz érkezett az ország; az egyik lehetőség az volt, hogy merjünk kicsik lenni, és játsszunk a túlélésre, az Orbán-kormány viszont tudatosan más utat választott, és a lehetőséget látta meg a válságban. A kormányoldal másik győri jelöltje, Kara Ákos arról számolt be: a térség lakói úgy érzik, „elég volt abból, hogy mindig mindent nulláról kell kezdeni”, mert újra jelentkeznek azok, „akik elherdálják a jövőt”, a magyar emberek erőfeszítései által teremtett értékeket.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azzal kérte a résztvevőket a két képviselőjelölt támogatására, hogy egyikük előtt sem ismeretlen a kemény munka fogalma, és városházi, illetve megyeházi tevékenységükkel bizonyították, hogy érdemesek a parlamenti megbízatásra.

A tér nagy részét megtöltő tömegben többek között magyar és székely zászlókat, „Április 6 – Szavazz!” és „Fidesz, Ákos” táblákat lehetett látni. Néhányan a jelenlévők közül zöld pólót viseltek, „Menekülttábor ide nem való, tiltakozunk!” felirattal.

A rendezvény a Himnusszal, majd a kormányfő felszólítására a Kossuth-nóta eléneklésével zárult.

Ha van egységes cél és egységes akarat, akkor a magyarok lenyűgöző dolgokat tudnak létrehozni – fogalmazott a miniszterelnök a megújult Várkert Bazár átadóünnepségén. „Ma már van erőnk megvalósítani olyan nagy célokat, amelyeket korábban évtizedeken át nem sikerült. Ma már van erőnk kiállni nemzeti érdekeinkért, és visszaszerezni azt, ami a miénk” – mutatott rá a kormányfő.

„Ne adjuk alább, mint négy éve” – szólított fel Orbán Viktor április 2-án Mezőkövesden a Fidesz–KDNP politikai nagygyűlésén részt vevőknek. A kormányfő kritikával illette a megelőző nyolcévnyi kormányzást, a baloldali erőkről pedig megjegyezte: megfigyelte, hogy ha nem a baloldal nyer, hanem a Fidesz, akkor a választások nem lehetnek tisztességesek [ ], „sőt nemhogy nem tisztességesek, hanem vége van a demokráciának”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.