Megújulhat a Párizsi Udvar

A „régi ékszerdoboz nem megy veszendőbe” – mondta Rogán Antal.

WA
2014. 05. 21. 11:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban üzleti funkciókkal, lakásokkal, műtermekkel működő ingatlan műemléki – a szerkezetét is érintő – felújítási költségei meghaladták az önkormányzat anyagi lehetőségeit, s biztosak voltak abban, hogy a következő években sem tudnak több milliárd forint uniós forrást bevonni a fejlesztésbe – mondta a szerződéskötést megelőzően Rogán Antal.

A nyílt, többfordulós nemzetközi pályázatból kettő eredménytelenül zárult, s egyszer ugyan eljutottak a szerződéskötésig, de el kellett állni az üzlettől – ismertette.

A polgármester a Mellow Mood csoportot garanciának nevezte arra nézve, hogy a „régi ékszerdoboz nem megy veszendőbe”, nem áll több évig üresen, hanem egy fontos és színvonalas budapesti ingatlanfejlesztés valósul meg. Hozzátette: a fejlesztők egyik legszínvonalasabb munkája a szintén belvárosi Klotild Palota, s ez szavatolja, hogy a Párizsi Udvar esetében is minőségre lehet számítani.

Rogán Antal szavai szerint a fejlesztők befektetőt vontak be az ingatlan megvételébe, a fejlesztést és az üzemeltetést pedig maguk vállalják. Kiemelte azt is, hogy a szerződés felújítási garanciákat is rögzít, két éven belül engedélyes terveket kell letenni, 7 éven belül pedig be kell fejezni a fejlesztést. Az épület átadásakor értékleltár készült, s rendelkezésre állnak az értékmegőrzésre vonatkozó műemléki előírások.

A Párizsi Udvart 2,1 milliárd forintért vásárolták meg, az önkormányzat a befolyt összeget – pályázati forrásokkal kiegészítve – visszaforgatja a környék társasházainak homlokzati felújítására.

Zuhair Awad, a Mellow Mood Group egyik tulajdonosa, ügyvezetője arról beszélt: eredeti állapotában szeretné újra látni az épületet, amelyhez 1980 óta nem nyúltak hozzá. Hozzátette: az épületben vendéglátóhelyeket, konferencia-helyszínt és ötcsillagos apartmanhotelt szeretnének létrehozni, már keresik a tervezőket. Kiemelte azt is: amellett, hogy új turisztikai központ épül, a beruházás új munkahelyeket fog teremteni, s elsősorban magyar alapanyagokat fognak felhasználni.

Sameer Hamdan, a cégcsoport másik tulajdonosa és ügyvezetője arról beszélt: 1986 óta vannak Magyarországon, s 1997 óta fejlesztenek ingatlanokat. Szavai szerint a turisták Budapestet a kis Párizsnak tartják, s bízik abban, hogy a megújult udvarban is élvezik majd ennek szépségét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.