Erdő Péter még nem lát „forradalmi helyzetet”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A bíboros a családokat érintő ellenszélről és arról is beszélt hétfőn, hogy ma már másfél nap is elegendő egy „globális” ima megszervezéséhez.

NT
2014. 06. 09. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjegyezte: a családpasztorációban fontos, hogy aki egyházi házasságot köt, maradjon kapcsolatban a plébániával. Ezért sok családközösség a jegyesoktatás során találkozik a jegyesekkel, barátkoznak velük, és sokszor ez az a barátság, amely az esküvő után megmarad, és jelenti a kapcsolatot az új házasok és a plébánia között. A jegyesek felkészítésében például hosszú távra evangelizálnak – hangsúlyozta a bíboros, prímás.

Felidézte, hogy Ferenc pápa felhívására pünkösdvasárnapegyütt imádkozottSimon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök a közel-keleti békéért, és a kezdeményezéshez világszerte csatlakoztak az egyházi közösségek. Erdő Péter szerint „hallatlan és modern”, hogy másfél nap alatt megszervezték, hogy az egész világ együtt imádkozzon, ugyanis csak péntek délután kapták meg a felhívást a közös imára.

A tömegtájékoztatás imádkozó embereket kapcsolt össze egymással. A világ minden országában imádkoztak a Szentföld békéjéért, Krisztus szülőföldjének békéjéért, azért a szent célért, amely emberi fantáziával szinte lehetetlennek látszik – emelte ki.

A pódiumbeszélgetés után Erdő Péter szentmisét mutatott be a máriaremetei kegytemplomban, szentbeszédében arról beszélt, hogy a boldogságra törekvés küzdelem, de ebben támogatást ad a Szentlélek, aki a megújulást és az irgalmas szeretetet egyre könnyebbé teszi.

A karizmák ünnepén a máriaremetei templomkertben bemutatkoztak többek között a főegyházmegye plébániái, családközösségei, továbbá katolikus intézmények, kiadók, illetve iskolák és a missziós tevékenységet végző közösségek.

Az első karizmák ünnepét az 1994-es esztergom-budapesti főegyházmegyei zsinat után rendezték meg.

A szentlélek békességet hoz, összekapcsolja az embereket és a népeket – mondta pükösdvasárnap Erdő Péter  az esztergomi bazilikában bemutatott szentmisén. Úgy fogalmazott: a szentlélek békéje eligazít a mindennapi életben, bölcsességet ad, „a zűrzavaros, mindennapi rohanás helyett megmutatja, hogy mitévők legyünk”. A bíboros arra hívta fel a figyelmet, ha a legfőbb érték az, hogy „éppen most jól érezzük magunkat, akkor saját emberi képességeinket, értelmünket, adottságunkat a személyes szeretetre nem is tudjuk igazán kihasználni”.
Ha pillanatnyi érzések szabdalják szét az életünket – folytatta –, nem érezzük magunk körül egységesnek a világot. Nem látjuk a felelősségünket sem a jövőért, sem a közösségért, és hajlamosak leszünk mindenen marakodni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.