Miután a behajtók zavartalanul elvihették az autót, a tulajdonos büntetőfeljelentést tett az ügyben lopás miatt. A feljelentést a rendőrség elutasította, s noha a szerződési feltételek teljesülése vagy elmaradása fölött pálcát törni a bíróság feladata lenne, a hitelszerződés megszegésére hivatkozva indokolta a rendőrség az elutasítást.
Zárt parkolóból lopták ki az autóját
Egy másik budapesti nő 2006-ban vett föl kölcsönt egy pénzintézettől. Már 8 éve törlesztette a kölcsönt, s noha csaknem egymillió forinttal többet fizetett vissza, mint amenynyit felvett, mégis vita kerekedett. A bank végül nem várta meg a végét, elvette tőle tulajdonát. Az adós autóját az egyik budapesti nagyáruház zárt dolgozói parkolójából szállította el anélkül, hogy erről értesítette volna őt. A nő többször tett bejelentést a rendőrségen, azonban legtöbbször még jegyzőkönyvet sem vettek fel panaszáról. A már nyolc éve törlesztett autót végül engedélye nélkül elárverezték, hiába tiltakozott. A rendőrség ebben az esetben sem tett semmit, az eset tisztázása a bíróságra vár.
Mit mond a rendőrség?
A bemutatott példákból is az látszik, hogy a rendőrség – noha nem feladata – beleavatkozik a felek közti polgári jogi vitába. Bár a vita eldöntése a bíróság feladata, a rendőrök gyakran a pénzintézetek jogsértő magatartásához asszisztálnak. Az ügyben lapunk megkereste az ORFK-t, többek közt arról érdeklődve, miként történhet meg, hogy a tulajdonosok hozzájárulása nélkül, erőszakosan megfosztják őket a tulajdonuktól? Miért nem akadályozzák meg e jogsértés elkövetését?
Önbíráskodás gyanújában a bankok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetA rendőrséget nem zavarja, hogy a behajtók sok esetben jogszabályokat hágnak át, amikor intézkednek.
Az ORFK válaszában azt írta: „a kizárólag szerződésszegő magatartások megítélése nem tartozik a rendőrség nyomozó hatóságainak hatáskörébe, így a szerződő felek között fennálló jogvita elbírálása nem lehet büntetőeljárás alapja”. Ezzel épp a jogászok álláspontját erősítette meg az ORFK. Azt is leírták, hogy a bankok feljelentése alapján sok esetben indítottak büntetőeljárást. Kifejtették, ezekre a feljelentésekre az a jellemző, hogy mivel a tulajdonosok a törlesztőrészleteket nem fizették, a járművet a szerződés azonnali hatályú felmondása ellenére sem adták át a bankoknak. Olyan is előfordult a rendőrség szerint, hogy értékesítették a gépkocsit, vagy a járművet elrejtették. A rendőrség válaszából az is kiderült, hogy ezekben az esetekben kizárólag az adósok hibáztathatók. Mint írták: több esetben lopás miatt tettek feljelentést a gépjármű tulajdonosai, hogy így leplezzék szerződésszegő magatartásukat, például a gépkocsi külföldre vagy harmadik személy részére történő értékesítését.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!