Orbán: Európa pillanatnyilag képtelen erre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az uniót érintő legfontosabb kérdések köré épül az Orbán Viktorral készített Bild-interjú második része.

BuL
2014. 06. 17. 4:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államok is bevándorlók országa, és a gazdasága növekedik, elmondta: azon kell gondolkodni, hogyan fordulhat elő, hogy „320 millió amerikai erősebb, mint 500 millió európai”.

Európában 14 évvel ezelőtt arról szólt a diskurzus, hogy miként kelhet versenyre az euró a dollárral, ma viszont Európa azzal foglalkozik, hogy „megmentse a valutáját az összeomlástól” – mondta a kormányfő, aki szerint az euró gyengülése fejezi ki leginkább Európa hanyatlását

Azzal kapcsolatban, hogy a reklámadót sokan a sajtószabadság elleni támadásként értékelik, hangsúlyozta, hogy nem a sajtószabadságról van szó, hanem vállalkozások – különösen televíziók és nagy kiadóvállalatok – nyereségéről.

Az ilyen cégek – köztük külföldi befektetők érdekeltségei – „óriási nyereséget” termelnek, és a kilencvenes évek közepe óta léteznek tervek ennek a nyereségnek a „megfelelő adóztatásáról”. Az ellenállást pedig az magyarázza, hogy „senki sem fizet szívesen adót, médiakonszernnek sem” – mondta Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy Jean-Claude Juncker vagy Martin Schulz kerüljön az Európai Bizottság elnöki tisztségébe, azt mondta, hogy nem személyekkel kell foglalkozni, hanem az Európai Unió működését szabályozó szerződésekkel, amelyek egyensúlyt hoznak létre az egyik oldalon Brüsszel és az Európai Parlament (EP), a másik oldalon a tagállamok között. A szerződések a bizottsági elnöki tisztség betöltéséről úgy rendelkeznek, hogy az állam-, illetve kormányfők tesznek személyi javaslatot a pozíció betöltésére, és nem a pártok, „méghozzá függetlenül attól, hogy ki volt a csúcsjelölt” – fejtette ki a miniszterelnök.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz az EP-választáson megszerezte a szavazatok 51 százalékát Juncker pártjának, az Európai Néppártnak, azt mondta, hogy a Fidesz „nem Juncker miatt” érte el ezt az eredményt. Éppen „ellenkezőleg: megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom. A választási ígéretem és az európai alapszabályok megszegése lenne, ha mégiscsak Juncker urat jelölném, csak azért, mert az Európai Néppárt más pártjai ezt akarják” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az ilyen magatartás „lerombolná az Európai Unió alapjait”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.