Elindult a BKK Futár-alapú netes utazástervezője

A Budapesti Közlekedési Központ utazástervező rendszerét a futar.bkk.hu címen lehet elérni.

MD
2014. 09. 11. 19:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer honlapján több térképalkalmazás közül is választani lehet, amelyeken látható a megállók pontos helye, hogy mely járatok érhetők el onnan, illetve az is, hogy a megállóba mikor melyik járat érkezik, a járatszámra kattintva pedig a teljes vonal is megtekinthető. Emellett a Futárral felszerelt járművek pontos helyét, rendszámát, haladási irányát és típusát is feltüntetik a térképen, továbbá a menetrendtől eltérést – például a forgalmi zavarokat – is jelzik.

Külön piktogrammal jelzik a térképen a buszokat, a trolibuszokat, a villamosokat és a hajókat. A nagykörúton járó villamosokat, a hév- és a metrószerelvényeket egyelőre nem mutatja a térkép, mert ezeket még nem szerelték fel a Futár fedélzeti rendszerével.

Az utazástervező figyelembe veszi az aktuális menetrendi adatokat, és ezek felhasználásával készít útvonaltervet és számol utazási időtartamot. A tervezés során több szempont is megadható: az indulási időn kívül választható, hogy a legkevesebb átszállással, legkevesebb sétával vagy a leggyorsabb útvonallal számoljon a rendszer.

Az oldal okostelefonokon is elérhető, ám egyelőre nincs rájuk optimalizálva. A Budapesti Közlekedési Központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az okostelefonos alkalmazás heteken belül elkészül iOS, Android és Windows Phone operációs rendszerre is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.