A kormányfő szerint kulcskérdés lesz a magyar tulajdonban lévő élelmiszeripar felfejlesztése, az itthon előállított termékek értékesítése, az exportképesség javítása.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: „egy munkaalapú gazdaságot próbálunk felépíteni, de nem jutunk semmire a mégoly remek gondolatainkkal se, ha nincsenek emberek, akik akarnak is dolgozni”.
Meghatónak nevezte a kecskeméti Univer által visszavásárolt konzervgyár történetét, amely visszakerült magyar kézbe, és „nem leépítették, nem szétlopták, nem szétszedték”, hanem elkezdték fejleszteni, és ma jobban működik a gyár, mint amikor külföldiek működtették. Ebben egy kicsit benne van a rendszerváltás lezárása iránti vágyunk is – tette hozzá.
A kormányfő szerint, ami a külföldiek által működtethető, azt működtessék ők, de szavai szerint „amit mi is meg tudunk csinálni, azt miért nem magyar emberek tulajdonolják, miért nem ők működtetik, miért nem ők vállalkoznak vele, miért nem ők adnak magyaroknak munkát”.
Leszögezte, hogy segíteni kell a magyar vállalkozókat abban, hogy a saját területükön minél nagyobb piaci részt tudjanak megszerezni. Orbán Viktor azt mondta: egy ország sikere, az nem általában van, hanem a konkrét emberek életének sikerében mérhető. Egy ország akkor sikeres, ha polgárai sikeresek – tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar munkavállalók többségének, mintegy 75 százalékának a magyar kis- és középvállalkozások adnak munkát.
Őket támogatni nemcsak a vállalkozók támogatását jelenti, hanem az ott dolgozó emberek munkahelyének a megtartását, az ott dolgozó emberek támogatását is jelenti – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért döntött úgy a kormány, hogy a rendelkezésre álló források 60 százalékát a magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz fogják eljuttatni.
Kitért arra, hogy nemcsak a vidékfejlesztési államtitkárságot, hanem más országos határkörű szerveket is szeretnének Budapestről kiköltöztetni.
Budapest fantasztikus város, jó hely, ahol van munkanélküliség, de sokkal kisebb, mint az ország bármely másik részén, dübörög a gazdasága, tele van külföldiekkel, szóval lehet boldogulni – sorolta a főváros adottságait a miniszterelnök.