Szijjártó: Ez megerősítené a kormány politikáját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A választáson a polgárok világossá tehetik, hogy jó az az irány, amerre a kormány vezeti Magyarországot.

MNO
2014. 09. 30. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felhatalmazza a kormányt, hogy folytathassa azokat a fontos programokat, döntéseket, amelyek azt célozzák, hogy az elmúlt évek „mennyiségi építkezésén túl sor kerülhessen a minőségi építkezésre is” – jelentette ki a politikus.

Kövér László kifejtette, hogy ez alatt a devizahitelesek megsegítését és a rezsicsökkentést érti. Előbbiről szólva azt mondta, hogy 1 millió 300 ezer család került a tönk szélére, Magyarország pedig gazdaságilag és társadalmilag is térdre kényszerült volna, ha a kormány nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, hiszen 1000 milliárd forintot „loptak ki az emberek zsebéből a bankok”.

Ki kell vezetni a devizahiteleket és forintra kell váltani, úgy tűnik, hogy a következő esztendőben ezt a problémát is sikerül megoldani – mondta az Országgyűlés elnöke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.