Orbán Viktor: Ha elszántan akarjuk, sikerülhet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul januárban.

MNO
2014. 10. 04. 13:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaságban vannak biztató jelek: a foglalkoztatottak száma négymillió fölött van, a hazai össztermék 3 százalék felett bővül, miközben a munkanélküliség 8 százalék alá süllyedt. Szólt arról is, hogy Székesfehérváron a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék, ami „teljesen újfajta problémát vet fel a városban, és lassan az egész országban is”.

„Jó reményünk van arra, hogy a magyar gazdaság jó úton halad, Európa pincéjéből négy év alatt feljutott a földszintre, és maradt szufla az emeletek megmászására is” – mondta. Hozzátette: a magyar vállalkozások észlelték a kedvező jeleket, és meghallották az iparfejlesztés hangját, mert egyre többen bővítenek, növelik a munkahelyek számát.

A miniszterelnök gratulált a Jüllich családnak és a cégnél dolgozóknak három évtizedes, kitartó munkájukhoz, amellyel „a semmiből Közép-Európa egyik meghatározó üvegipari vállalatát hozták létre. Nemcsak amerikai garázsokból lehet komoly vállalkozásokat építeni, hanem magyarból is” – jegyezte meg.

Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) a város életében nagyon fontos cégnek nevezte a Jüllich Glas Holdingot, amely hozzájárul ahhoz, hogy Székesfehérvár az ország egyik legfontosabb gazdasági központja legyen, és termelési értéke a magyar GDP vonatkozásában is meghatározó legyen.

Jüllich Ádám, a vállalatcsoport tulajdonos-elnöke hangsúlyozta, hogy az elmúlt harminc év nem volt zökkenőmentes, de így is sikerült az ötezer, egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt produkáló cégek sorába lépniük. Felidézte, hogy 1984-ben saját garázsában indította el gmk-ját tízezer forint induló tőkével. Úttörő szerepük volt a magyar üvegipar technológiai felzárkózásában, és három évtized alatt eljutottak az alumínium távtartó gyártásától a napelem előállításáig.

Az ünnepségen átadták a cég új központi irodáját is, amelynek felépítését már 1995-ben tervezték, de a megvalósítással vártak. A beruházás újabb harminc dolgozónak kínál hosszú távú munkalehetőséget.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.