Schmidt Mária publicisztikájában azt írja, hogy a Terror Háza Múzeum kapcsán is érték támadások, számított is rá, hogy az akkor „kül- és belföldön egyaránt médiahadjáratot indítók” a Sorsok Háza kapcsán is támadásba lendülnek majd. Ezt haladéktalanul meg is tették – írja a történész, hozzátéve, hogy ennek a része volt a Mazsihisz év eleji bojkottal való fenyegetőzése. Schmidt szerint a neológ zsidó szervezet megfenyegetett és megzsarolt mindenkit, aki akár csak gondolkozott a projekt kivitelezőinek felkérésén. A történész szerint a Mazsihisz e-mailekkel bombázta és a Sorsok Háza ellen hangolta a washingtoni Holokausztmúzeumot és a jeruzsálemi Jad Vasemet.
Schmidt a hazai támadások mellett sorra veszi a nemzetközi körből érkező nyomásgyakorlókat is. Írja: nyugati nagykövetek sora érzi úgy, hogy ki kell oktatnia arról, hogyan kell értelmeznünk a saját történelmünket. „Az Egyesült Államok ügyvivője, André Goodfriend úr már 2013 karácsonya előtt elkérte tőlem, persze »barátilag«, azok nevét, akik a Sorsok Háza-projektben dolgoznak. Majd két héttel később szintén barátilag közölte velem, hogy nem mindenkinek a közreműködésével ért egyet. »Nem tudtam, hogy önnek egyet kell értenie« – válaszoltam, ugyancsak barátilag. Anglia nagykövete arról biztosított, hogy őfelsége kormányát nagyon érdekli a magyar holokauszt. Ami szép tőle, különösen annak fényében, hogy mialatt az európai, illetve a magyar zsidóság elpusztítása folyamatban volt, elődeit különösebben nem foglalkoztatta az ügy” – fogalmaz Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója azt is említi, hogy külföldi diplomaták és az Egyesült Államok tisztségviselői azt szorgalmazzák, hogy hazánk 20. századi történelmét egy nemzetközi történészbizottságnak kellene megírnia Magyarország számára. Schmidt megjegyzi, hogy ezen ügy és a Sorsok Háza-projekt kapcsán még az amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is mozgósította magát.
Kitér rá, hogy Sir Andrew Burns, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség angol elnöke „barátilag” felszólította őt, hogy ne írjon több cikket, utalva a történész júniusi, nagy port kavart Szabadsági téri emlékművel kapcsolatos írására. Schmidt szerint ezt Burns és David Cesarini történész azzal indokolta, hogy nem lehet a Sorsok Házát veszélyeztetni esszékkel és cikkekkel.
„Lázár János ígérete szerint a Sorsok Háza kiállítását »csak konszenzusos megoldással« fogják megnyitni, tehát csak akkor, ha a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetek és legújabban a magyar holokauszt-túlélők, valamint »a tragédiát elszenvedők« vállalni tudják, illetve egyetértenek a »szakmaiságával«. Mi sem természetesebb, mint Heisler úr [Heisler András, a Mazsihisz elnöke – a szerk.] értelmezése, miszerint vétójogot kaptak a minisztertől a Sorsok Háza-projekt felett. Ezek szerint tehát egy mintegy kétezer embert képviselő vallásos szervezet: a hitközség fogja cenzúrázni a magyar kormány egyik fontos nagyberuházásának tartalmát” – írja Schmidt Mária.
A történész egyúttal bírálja Lázár Jánost, hogy felfogadta tanácsadójának a pufajkás és munkásőrmúltú, egykori MSZMP-tag Zoltai Gusztávot. „Lázár nem érti, hogy ezúttal az identitásunkról van szó. Nem a hatalmi praktikák, a háttérben megkötött biztonságos alkuk világáról, hanem elvekről, a hitről, mindarról, amire egész életünket és benne politikai közösségünket építjük” – fogalmaz. Schmidt emlékeztet, hogy Lázár kijelentette: számára semmit nem jelent az az értékközösség, ami a jobboldalt összeköti. Ennek kapcsán a történész úgy fogalmaz: az elmúlt 25 évben számos alkalommal vezetett az elvek ilyenfajta semmibevétele politikai közösségek megsemmisüléséhez. „Ha a politika a mindent átható cinizmusra és az elvtelenségre látszik lecsupaszodni, akkor megkezdődik a visszaszámlálás” – írja.
