Micsoda nyomás alatt vagyunk mi, hogy még ez sem jelenhetett meg! Kertész Imre már okozott meglepetéseket azoknak, akik azt hiszik, ismerik őt, pedig csak felületes feltételezéseik vannak róla. Hatalmas követ dobott a dogmatikus gondolkodás állóvizébe, amikor nem sokkal Nobel-díjának átvétele után kijelentette, hogy a Sorstalanság valójában a Kádár-rendszerről szól. Némelyek azt sem tudták megemészteni, hogy augusztus 20-án átvette a magyar kormánytól a Szent István-rend kitüntetést. (A liberális Magyar Narancs nem szégyellte ezt a címet: Kertész Imre leendő díja – A nagy valagrend. 2014. augusztus 17.) Kertész a díj átvételével idén ugyanazt fejezte ki, mint a New York Times újságírójának tavaly nyáron: nincs diktatúra. Kizártnak tartom ugyanis, hogy a Sorstalanság írója egy diktátortól kitüntetést fogadna el.
Néhány éve Kertész a Die Weltben, indulatai által kissé elragadtatva kikérte magának, hogy őt magyarnak tartsák. Miközben ő is tudja: magyar voltunkat nem lehet csak úgy levedleni. Amikor kiváló könyvei, mély gondolatai, Nobel-díja ellenére egy amerikai lap nem tartotta érdemesnek közölni mondatait, csak mert nem volt hajlandó leköpni azt az országot, ahol született, szenvedett, szeretett, Kertész Imre mégiscsak megérezhette, hogy magyar.
