Napirenden szerepel Balog Zoltán szociális területet érintő változtatási kezdeményezése is, amely – több gyermekvédelmi intézkedés mellett – megtiltaná a 14 évesnél fiatalabbak részvételével zajló ketrecharcokat.
A keddi ülésnapon tárgyalhatják még azt az indítványt is, amelynek révén az Országgyűlés a hűség falvai címet adományozhatja az I. világháborút követően Magyarországhoz visszatért nyugat-magyarországi településeknek. Szerdán a parlament öt törvénymódosítás általános vitáját bonyolíthatja le, ezek közül három is a dohánykereskedelemhez, illetve a trafikokhoz kapcsolódik. A képviselők várhatóan ekkor tárgyalhatják meg azt a kormánypárti előterjesztést, amely az árbevétel alapján sávosan emelkedő, rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné a dohányipari vállalkozásokat. Vita kezdődhet arról a javaslatról is, amely alapján a trafikok csak állami vagy koncessziós szerződéssel feljogosított nagykereskedőtől vásárolhatnának dohányterméket, továbbá arról is, hogy a trafikok a jövőben rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket és mobil-feltöltőkártyát is árulhassanak-e. A jövő heti ülés végén kerülhet napirendre a kormány azon javaslata, amely megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését az egymást követő üzleti évben is veszteséges nagyobb üzleteknek. A kabinet azoktól a cégektől várná el a nyereséges működést, amelyek nettó árbevétele az egymást követő két üzleti évben eléri az 50-50 milliárd forintot. A javaslat emellett a világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén is betiltaná a nagyobb szuper- vagy hipermarketeket.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!