Gulyás Gergely szerint a Szolidaritás győzelme, a nemzeti, demokratikus és keresztény Lengyelország létrejötte azt hirdeti, hogy nemes eszmék felett az elnyomás és az erőszak csak átmeneti győzelmet arathat. A Szolidaritást sem az állandó fenyegetés, sem vezetője, Lech Walesa letartóztatása, sem a szükségállapot kihirdetése nem rendítette meg – tette hozzá.
Az alelnök kijelentette: Közép-Európa államai közül Magyarország Antall Józsefnek, Csehszlovákia, majd Csehország Václav Havelnek, Lengyelország pedig Lech Walesának a vezetésével tette meg az első, meghatározó lépéseket az európai közösséghez való tartozás irányába.
Gulyás Gergely kiemelte: Lech Walesa munkásságának üzenete ma is aktuális, hiszen napjaink Európájának semmire nincs nagyobb szüksége, mint szolidaritásra, amely az európai közösségen belül tiszteletben tartja az eltérő történelmi hagyományokból eredő különbözőségeket.
Karla Wursterová, a Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatója arról beszélt, hogy a Szolidaritás a Közép-Európa jövőjét meghatározó békés változás mozgatórugójává vált, az emberek összetartozásának és egységének, az együttműködési készségnek, a konfliktusok kölcsönös tisztelet melletti megoldásának szimbóluma lett. Ez a szellemiség hatotta át a visegrádi együttműködés megalapítását is. Úgy véli, Lech Walesa érdeme is, hogy az együttműködés és a szolidaritás szelleme a kezdetek óta meghatározó a visegrádi csoportban.
Antall Józsefné, az egykori miniszterelnök özvegye azt mondta: a generációja nem hitte, hogy az ő életükben fordulat következhet be. A fordulat első lépéseit aztán Gdanskban tették meg, és Lech Walesa hosszú és göröngyös utat tett meg azóta – emlékeztetett.
Lech Walesa beszédében kiemelte, a lengyelek soha nem adták fel a küzdelmet a szabadságért, a demokráciáért. Hangsúlyozta, 1978-as pápává választása után II. János Pál nem szűnt buzdítani a lengyeleket, hogy imádkozzanak, tartsanak ki, és ennek lett a következménye, hogy létrejött a tízmilliós taglétszámú Szolidaritás szakszervezet.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!