Átadták a 33-as út felújított szakaszát

Heves megyében összesen tizennégy kilométernyi utat újítottak fel.

HZS
2014. 12. 04. 22:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. kivitelezésében a 33-as úton 37,7 kilométer hosszan folynak korszerűsítési munkálatok. A fejlesztés Füzesabony külterületénél, a 3-as és a 33-as út csatlakozásától kezdődik, teljes hosszban érintve a Heves megyei szakaszt, majd Tiszafüred belterületén a 34-es úti csomópontig tart. A NIF közleménye szerint a felújítás érinti Dormándon, Besenyőteleken, Poroszlón és Tiszafüreden az átmenő szakaszokat is.

Az úton tíz műtárgy található, közülük a besenyőtelki időszakos vízfolyás feletti híd átépült, a többi felüljáró megújul. Az Eger-patak és a Szomorka-patak feletti felüljárókon, valamint a Holt Tisza-hídon hídszigetelést, pályaszerkezet-cserét, hídszegély-felújítást végeztek. Ezen kívül sóvédelemmel és új korlátokkal látták el a műtárgyakat. Az acélszerkezetű Tisza-híd só- és korrózióvédelmet, a burkolat pedig új kopóréteget kapott. A főúttal párhuzamosan több mint 4 kilométer hosszan kerékpárút épül, így a meglévő kerékpárúti szakaszok folyamatossá válnak.

Az országosan kiemelt útszakaszon naponta több mint 10 ezer jármű közlekedik, ami az éves átlagot tekintve meghaladja a 3 millió járművet. Heves megyében összesen tizennégy kilométernyi felújított utat helyeztek forgalomba csütörtökön. A korszerűsítés a Heves megyei szakaszon nagyrészt befejeződött. A Poroszló belterületén lévő korrekciós szakasz- és kerékpárút-építés, valamint Poroszló és Tiszafüred között kisebb hídfelújítási munkálatok jövő tavasszal zárulnak le.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszon a megyehatártól Tiszafüred belterületéig a közműkiváltásokat végzi a vállalkozó, az út- és kerékpárút építési munkálatok 2015 tavaszán kezdődnek és nyár végéig befejeződnek.
A kivitelezést a közbeszerzésen nyertes Strabag Általános Építő Kft. nettó 5,96 milliárd forint értékben végzi, 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrás felhasználásával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.