Elhunyt Vízy Dorka, a Magyar Rádió műsorvezetője

Negyvenegy éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Vízy Dorka, a Magyar Rádió műsorvezetője.

2014. 12. 25. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Vízy Dorka, a Magyar Rádió műsorvezetője. 2007-től napi rendszerességgel vezette a Közelről című délutáni magazint.

1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol először a Napközben riportereként dolgozott. Évekig vezette a Petőfi Rádió Délelőtt című magazinját. Dolgozott továbbá a Calypso Rádióban, a Csúcsforgalom és a 180 perc című műsorban, valamint a Duna Televízió ifjúsági műsorában is.

Betegségét a hallgatók nem vehették észre, mert szinte az utolsó pillanatig meghatározó hangja maradt a nevéhez köthető magazinnak, a Közelrőlnek.

Újságírói munkásságát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006-ban Szalézi Szent Ferenc-díjjal, a Magyar Rádió többször nívódíjjal ismerte el.Vízy Dorka 41 éves volt. Az MTV és a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. saját halottjának tekinti.

A Kossuth rádióban műsorváltozás lesz. Ma este a Rádiószínház után 18 óra 37 perckor Vízy Dorka tavaly december 23-i, jezsuitákkal rögzített beszélgetését ismételik meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.