Für Lajos elkötelezett volt a nemzet sorsa iránt

Képes volt „közösséggé kovácsolni a közönséget” mondandójával, ésszerű okfejtéseivel.

LR
2014. 12. 21. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szoboravatón Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy egy kicsi falu nagy történelmi személyiséget adott a Kárpát-medencei magyar hazának, Für Lajos mellszobra jelképezi hűségét egyházához, a keresztyén és keresztény magyarokhoz. Beszédében kiemelte: Für Lajos képes volt „közösséggé kovácsolni a közönséget” mondandójával, ésszerű okfejtéseivel.

Az Országgyűlés alelnöke méltatta a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány honvédelmi miniszterének életművét, megemlékezett róla mint a lakiteleki találkozó egyik szervezőjéről, az ott megalakuló Magyar Demokrata Fórum elnökéről. Kiemelte: Für Lajos elkötelezett volt a nemzet sorsa iránt, ez vált legfőbb kutatási területévé, ezzel kapcsolatos írásokat jelentetett meg egyebek közt Kisebbség és tudomány (1989), Jobbágyföld – parasztföld (1994) és Magyar sors a Kárpát-medencében (2001) címmel. Szónoki képességeit méltatva említette az 1989. október 23-i, Bem-szobornál elmondott beszédét. Jelezte, hogy a volt honvédelmi miniszterről film készül, amelyet a Magyar Televízió fog bemutatni. Für Lajosról mint szónokról megemlékezett V. Németh Zsolt államtitkár is. Felidézte: a történészt és politikust ugyanúgy jellemezte a dörgedelmes szónoklat, mint a csendes szavak; értette az idő szavát, a változások irányát, és kötelességének érezte a lehetőségek kihasználását.

Emlékeztetett arra is, hogy Für Lajos elhivatottan kutatta és tanította az agrártörténelmet, az egyetemes történelmet, ebből leszűrve a tanulságokat, nemzeti értékeket hagyott az utókornak.

A megemlékezés zárásaként Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekesnő és a Nemzeti Fórum népdalköre elénekelte Für Lajos egyik kedvenc nótáját, a „Debreceni bíró lánya” című dalt. Az avatóünnepség után a résztvevők elhelyezték a kegyelet virágait a volt honvédelmi miniszter október 31-én felavatott síremlékénél. Für Lajos mellszobrát Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész tervezte, posztamensén a politikus özvegyének, Bíró Friderikának javaslatára Arany János egyik verssora áll: „Áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.