Gyurcsány keménykedett, a Fidesz válaszolt, a tüntetők nemet mondtak

A volt miniszterelnök évzáró sajtótájékoztatóján a Fidesz-kormány megroppanásáról beszélt.

MNO
2014. 12. 22. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc elfelejtette, hogy a baloldal az, amely megbukott, idén háromszor is. Felhívjuk a figyelmét, hogy a választók idén április 6-án, május 25-én és október 12-én is nagy arányú bizalmat szavaztak a Fidesz–KDNP-nek” – áll a Fidesz sajtóközleményében, melyben a Demokratikus Koalíció elnökének sajtótájékoztatójára reagálnak.

„Itt lenne az ideje, hogy ezt Gyurcsány Ferenc is tudomásul vegye és ahelyett a hergelés és uszítás helyett, amit az amerikai cselekvési terv végrehajtása részeként tesz, tiszteletben tartaná a magyar emberek döntését” – írják.

Gyurcsány Ferenc hétfőn Budapesten tartott évzáró sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte, hogy a Fidesz néhány hónap alatt csaknem egymillió szavazót veszített, aminek eredményeként szerinte megroppant a párt kormányzóképessége. Gyurcsány szerint a kormánynak a jövő évben fokozódó kül- és belföldi nyomással kell szembenéznie, a DK pedig meg akarja mutatni, hogy készen áll a kormányzásra, ezért még intenzívebb politizálásra készül.

A jövő év az Orbán-kormány bukásának előkészítésével telik majd, 2015 csúcspontja pedig az a március 15-ére tervezett tüntetés lesz, amely a rendszerváltás utáni legnagyobb ellenzéki megmozdulás lehet – fogalmazott. Emellett kifejtette, szimpátiával tekintenek a kormányellenes tüntetéseket szervező civilekre. Megjegyezte azt is, nem mondott le egy egységes demokrata párt létrehozásáról.

Az év végi demonstráció szervezői ugyanakkor nem kérnek Gyurcsányból. Várady Zsolt szervező Facebook-oldalán azt írta: valóban kereste őt Gyurcsány telefonon, de éppen arra hívta fel a DK elnökének figyelmét, hogy sem formálisan, sem informálisan nem kívánnak kooperálni egyik párttal sem, és pártlogókat, pártzászlókat sem szeretnének látni a megmozduláson. Gyurcsány válaszából kiderült, nem tesz eleget a kérésnek. „A demokratikus tömeg nem ab ovo civil, politikailag nem arctalan, hanem sokarcú. Különböző politikai nézeteket vallók, különböző pártokkal szimpatizálók, pártnélküliek. Nem érdemes ezt eltakarni” – írta a DK elnöke

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.