A miniszter az ülés után újságíróknak azt mondta: helyes, ha Vida Ildikó jogi úton akarja tisztázni az ügyet. Üdvözölte, hogy a közeljövőben nagykövetet delegál Washington Budapestre, pragmatikus és hatékony együttműködésre számítanak vele. „Minden lehetőséget megragadunk, hogy javítsuk a kétoldalú kapcsolatrendszert” – fogalmazott.
Szijjártó Péter az ülésen kitért rá: korábban senki nem gondolta, hogy Magyarország egyik szomszédjában háborús helyzet alakulhat ki. Az ukrán helyzetet a lehető leggyorsabban és tárgyalásos úton kell megoldani. Fontos, hogy Ukrajna stabil és fenntartható ország legyen politikai és gazdasági szempontból is, és ehhez strukturális reformok szükségesek, amelyekhez Magyarország szívesen nyújt segítséget.
Németh Zsolt közölte: ki kell állni Ukrajna területi integritása, államisága, valamint európai perspektívája mellett, és Magyarország ezt teszi. Olyan megoldás kell, amely az ukránoknak és a magyaroknak is előnyös – tette hozzá.
Vona Gábor arról beszélt, hogy ha háborús konfliktus lesz Ukrajnában, abban Magyarország a NATO-tagsága ellenére sem vehet részt. Fontos a jó viszony az Egyesült Államokkal, de ez nem lehet indok, hogy az ország belesodródjon egy háborúba – vélekedett.
A miniszter az energiabiztonságról beszélve közölte: ez Közép-Európában kiemelten fontos kihívás, és diverzifikációra van szükség. Eddig egy projekt volt, amely reálisnak tűnt ennek kezelésére, a Déli Áramlat, és Magyarország szempontjából rossz hír, hogy a vezeték nem épül meg – mondta. Hozzátette: most új lehetőségek után kell nézni, és ilyen lehet a déli gázfolyosó.
Az ülésen részt vevő Szelényi Zsuzsanna (Együtt) független országgyűlési képviselő azt mondta: a keleti nyitás elhibázott politika, ez abból is látszik, hogy a kormány nem tudott korábban arról, hogy a Déli Áramlat nem épül meg. Szijjártó Péter kijelentette: valóban nem volt információjuk a vezetékkel kapcsolatos orosz döntésről, miként a többi országnak sem. E döntés is témája volt a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor kormányfő közötti megbeszélésnek – közölte.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!