Miller jelezte: jogi személyt hoznak létre egy olyan új projekt megvalósítására, amely biztosítaná majd a Törökországba irányuló gázvezeték megépítését. Ennek a jogi személynek a Gazprom lenne az alapítója Oroszországban, amely kész fontolóra venni a török partnerek bevonását – tette hozzá. „A Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos probléma mára megoldódott” – mondta Miller .
A Törökországba irányuló új gázvezeték számára ugyanaz lesz a kiindulópont, amely a Déli Áramlat számára szolgált volna – közölte Alekszej Miller. „A kiindulópont a Russzkaja kompresszorállomás, ugyanaz, amelyet a Déli Áramlat számára terveztek (a Fekete-tenger parti Anapában).” A Gazprom-vezér szerint az új, Törökországba irányuló tengeri gázvezetéken keresztül évente 63 milliárd köbméter halad át, ebből 14 milliárd köbméter közvetlenül Törökország igényeinek a kielégítésére szolgálna, a fennmaradó mennyiséget a török-görög határra irányítják.
„Halljuk és értjük az ezzel kapcsolatos aggodalmakat és kritikákat, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a gázvezetéknek a megépítése az egész térség számára a gázvezetési útvonalak diverzifikációját fogja jelenteni” – fogalmazott Szijjártó Péter Belgrádban.
Magyarország jövőre megkezdené a Déli Áramlat gázvezeték építését a saját területén annak ellenére, hogy azt ellenzi az Európai Unió és az Egyesült Államok – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára november 19-én.
Egyre jobban csípi a Nyugat szemét, hogy hazánk területén várhatóan áthalad az orosz Déli Áramlat gázvezeték – amely egyébként Ausztria felé tovább is vezet majd. Kialakulni látszik ezért egy összehangolt támadás hazánk ellen, ám ezt is egyre többen átlátják, például amerikai és szlovák politológusok is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!