Dollármilliókkal dotált CIA-forradalmak

Az Egyesült Államok titkosszolgálatának és pénzének nagy szerepe van a közép-európai kormányok megbuktatásában.

Vajon mi lehet a közös Szíriában, Iránban, Guatemalában, Dél-Vietnamban, Brazíliában, Chilében, Afganisztánban, Lengyelországban, Nicaraguában, Szerbiában, Grúziában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Ukrajnában? Sokáig kell törnie a fejét annak, aki nem ismeri az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nemzetközi kormánybuktató akcióinak történetét. Az Egyesült Államok hírszerzőinek segítségével ezekben az országokban sikerült kormányokat megbuktatni, miközben az ehhez alkalmazott módszerek gyakorlatilag az ötvenes évek óta szinte nem változtak semmit.

A bevett technikák egy-két elemmel persze kiegészültek a politikai változásoknak köszönhetően. Katonai hírszerző szakemberek szerint alapvetően tizenkét módszert alkalmaz az Egyesült Államok, ha gazdasági érdekeinek nem megfelelő kormányokat kíván megbuktatni, általában sikerrel. Olyan diplomatákat küld például a bukásra kiszemelt kormányok által vezetett országokba, akik támogatói, sőt, bizonyos esetekben szervezői lesznek a helyi felkeléseknek. Sokszor konkrét kapcsolatokat is épít a puccsisták képviselőivel. Általában pénzbeli támogatást nyújt az ellenzéknek, illetve a tüntetések szervezőinek. Előfordul, hogy felszerelést, fegyvereket is biztosít a hatalomátvételhez. A támogatások eljuttatásához ilyenkor köztes államokat vesz igénybe.

Amerika kedvelt módszere ugyanakkor a „pszichológiai hadviselés”: a hírek manipulálásával, az ellenzéki média lefizetésével éri el, hogy a megbuktatni kívánt kormányról negatív álhírek keringjenek a világban. Gyakori, hogy ezzel párhuzamosan korrupciós vádak jelennek meg közvetve vagy közvetlenül az Egyesült Államok részéről az adott országban. Szinte minden esetben ezt kíséri valamilyen gazdasági nyomásgyakorlás is, többször válsághelyzeteket idézve elő. A kétezres évektől kezdve a módszerek közé került bizonyos civil szervezetek külső, alapítványi támogatása, illetve részben ezek közreműködésével diáktüntetések, sztrájkok szervezése is. Fontos módszer még az úgynevezett erőszakmentes ellenállás és a párhuzamos szavazatszámlálás szervezése, amelyről a későbbiekben konkrét példák kapcsán ejtünk szót.

Talán néhányan emlékeznek még arra a szervezetre, amely szerb fiatalokból verbuválódott 1998-ban a Milosevics-rezsim ellen. Jelképük az ökölbe szorított kéz volt, nevük pedig nemes egyszerűséggel csak az volt: Ellenállás! (Otpor!) Magyarországról is sokan izgalommal vegyes nosztalgiával néztük a híradásokban, hogy egy ifjúsági mozgalom milyen erőre képes, hogyan járul hozzá egy rettegett rendszer megbuktatásához, „minden segítség nélkül”.

Aztán a forradalmárlelkű embereknek nagy csalódást okozott, amikor kiderült az igazság erről a szervezetről. A The New York Times írta meg, hogy az Otpor! nem működhetett volna az Egyesült Államok pénzügyi támogatása nélkül. Hihettük volna, hogy Amerika – jó szokásához híven – csak megpróbál ráülni a népszerűség hullámaira, de a pénzügyi támogatást az Otpor! vezetői is elismerték. A szervezetet ráadásul több helyről is pénzelték. Daniel Karingart, a Nemzetközi Republikánus Intézet munkatársa szerint az intézetük 1,8 millió dollárt adott az Otpor!-nak, miközben Horvátországban és Magyarországon találkozókat is szerveztek az ifjakkal.

Az ifjú szerb forradalmárokról kialakult képet még csúnyábban átrajzolta a WikiLeaks-iratok nyilvánosságra kerülése, amelyek szerint az Otpor! finanszírozói között találhatunk még számos civil szervezetet, például a Freedom House-t, Soros György egyik alapítványát, valamint a USAidet és az American Institute for Peace-t is. Szerbiában Milosevics bukása után az Otpor! lassan elhalt, párttá alakult, de korrupcióellenes jelszavakat hajtogatva sem ért el a választáson még két százalékot sem. Aktivistáik azonban létrehoztak egy újabb civil szervezetet (CANCAS), amely a WikiLeaks szerint számos helyen vesz részt az Egyesült Államoknak nem tetsző rendszerek elleni mozgalmakban.

Az Otpor! volt a mintája azoknak a fiatal jogászoknak is, akik szintén amerikai forrásokból erősödtek meg Grúziában. Eduard Sevardnadze elnök hatalma fokozatosan gyengült 2001-től fogva, a pártjából kilépő Miheil Szaakasvili létrehozta az ellenzéki Nemzeti Mozgalmat. Ez természetesen mobilizálta az amerikaiak által fizetett civil szervezeteket, például a Grúz Fiatal Jogászok Egyesületét vagy a Szabadság Intézetet, amelyek a Nemzeti Mozgalom mellé álltak. Ezzel párhuzamosan megindult egy igen erőteljes gazdasági nyomásgyakorlás is, az IMF nem újította meg a Grúziának nyújtott támogatását, miközben az Egyesült Államok is csökkentette pénzügyi segítségét, a csőd szélére küldve az országot. Elindult a választások nemzetközi megfigyelésének pénzelése is, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége 1,5 millió dollárt fizetett ki erre a célra.

Viszonylag olcsón megúszta Amerika a média befolyásolását is, Grúzia egyetlen televíziója ugyanis szintén amerikai pénzből működhetett. Az országban forradalom tört ki 2003 őszén annak hatására, hogy az EBESZ megállapította: a hatalom megsértette a parlamenti választások nemzetközi előírásait. A szerb Otpor! mintájára működő Elég! (Kmara) mozgalom hatalmas tüntetéseket szervezett, amelyekhez végül csatlakozott a katonaság is, és az elnöknek távoznia kellett. Sajtóinformációk szerint az Egyesült Államok csak a forradalom kirobbantásáig tartó néhány hónapos időszakban 42 millió dollárt költött el a kormánybuktatásra.

Az Otpor! helyi megfelelőjét az amerikaiak segítségével hozták létre 2005-ben Kirgizisztánban is. A katonai hírszerzőknek valamit lépniük kellett, hiszen az afganisztáni háború egyik fő felvonulási területének számító országban fontos volt egy „baráti” kormány hatalomra juttatása. Askar Akayev elnök azonban egyre jobban húzott Oroszországhoz, 2003-tól Kirgizisztánban orosz katonai támaszpontot is létrehoztak.

A szervezkedés itt egy diplomata, Roza Otunbajeva közreműködésével indult el, aki korábban Washingtonban és Grúziában is dolgozott. Nem véletlen, hogy Grúziához hasonlóan itt is megjelent Soros György pénze, ebből megígérték a közszolgák bérének megemelését havi 1200 dollárra, az ellenzéki sajtót a Freedom House-on keresztül támogatták, létrehozták a Kelj fel és indulj! (KelKel) nevű szervezetet, és Akayevet tüntetésekkel váltották le. A hatalomváltásra német sajtóforrások szerint egy év alatt 12 millió dollárt költöttek el az amerikaiak.

Egy pozsonyi konspirációs lakásban 2005 és 2009 között rendszeresen találkozgatott a szlovák politikai elit Szlovákia legnagyobb cégbirodalmának képviselőivel – közölte az Aktuálne.sk nevű hírportál 2011-ben, a szlovákiai parlamenti választások előtti advent idején. A hír akkor robbant igazán nagyot, amikor egy kanadai származású szlovákiai újságíró közvetítésével előkerült egy állítólagos titkosszolgálati akta is az állami korrupcióról, amely a hivatalosan sohasem igazolt információk szerint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) lehallgatásait tartalmazza Gorilla és Gorilla 1. fedőnéven.

A „kanadai szlovák” publicista, Tom Nicholson állította azt is, hogy az iratok már 2010-ben eljutottak a szlovák liberálisokhoz (SaS). Ez az újságíró pedig nem volt más, mint a The Slovak Spectator című angol nyelvű lap főszerkesztője és a SME napilap munkatársa, amelyben tulajdonrésze volt a Soros György által alapított Media Development Investment Fundnak is. (Ez a cég hazánkban sem ismeretlen a sajtópiacon, a 444.hu internetes portálban húszszázalékos tulajdonrészszel rendelkezik.)

Soros György egyéb módon is támogatta Tom Nicholsont. Pénzelte például a kanadai származású újságíró civil szervezetét, amely fiatal újságírók képzésére jött létre, hogy megtanítsák nekik az „oknyomozó újságírást”. A Gorilla-akta hitelességét ugyan csak azzal támasztották alá, hogy a pozsonyi kerületi bíróság közölte: a SIS engedélyt kapott a lehallgatások megkezdésére. Erre hivatkozva azonban a 2013-as választási kampányban sorozatban rendeztek korrupcióellenes tüntetéseket civil csoportok. Ezek során banánnal dobálták meg a köztársasági elnöki palotát, vasrudakkal támadtak rendőrökre. A Gorilla-aktában szerepelt ugyan Robert Fico neve is, pártját, a Smert azonban nem viselte meg a botrány, a jobboldali pártok viszont súlyos vereséget szenvedtek, miközben a SaS-képviselők által létrehozott Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OL) nevű párt a harmadik legnagyobb politikai erő lett Szlovákiában.

A csehországi Temelínben működő atomerőmű bővítéséért komoly háttérharc indult meg néhány évvel ezelőtt az oroszok és az amerikai Westinghouse között. Sok szakértő – köztük Petr Hájek, Václav Klaus korábbi cseh államfő kommunikációs igazgatója – szerint ennek tulajdonítható, hogy 2013 júniusában egy korrupciós botrány kirobbantása után szinte azonnal megbukott az egész Necas-kormány. Hájek szerint az amerikaiak adtak utasítást az Egyesült Államokban végzett ügyészségi és korrupcióellenes vezetőknek több kormányközeli személy letartóztatására. A korrupciós vizsgálatoknak egyébként azóta sincs eredményük, nem született ítélet, de azt sikerült elérni, hogy a temelíni bővítés leállt.

Amerikai asszisztenciával sikerült leállítani a Déli Áramlat gázvezeték építésének folytatását is Bulgária kormányának megbuktatásával. Bulgária geopolitikai helyzetéből adódóan is erősen függ Oroszországtól, gázellátásának 90 százaléka innen származik. Többek között ennek köszönhetően nagy az orosz befolyás a bolgár bankszektorban, és egyes hírek szerint a pártok finanszírozásában is. Bulgáriában elég volt a fenyegetés a különböző gazdasági szankciókkal. Először Marcie Ries nagykövet szorongatta meg a Déli Áramlat projektben részt vevő bolgár vállalatokat, majd John McCain szenátor tett személyes látogatást a bolgár kormányfőnél. A vizitet követően Plamen Oresarszki miniszterelnök bejelentette, hogy az uniós szervezetekkel való egyeztetésig felfüggesztik a gázvezeték építését. Az Európai Unió eközben felfüggesztette a regionális támogatások folyósítását, szétzilálva a kormánykoalíciót.

Sajátos helyzetben van az Európai Unió és Oroszország közötti határállam, Ukrajna, ahol 2004 óta kimutatható az amerikaiak nyomásgyakorlása, amely mára a hidegháború kiújulását eredményezheti. A 2004-es narancsos forradalmat kirobbantó Pora-mozgalom tagjait a már említett, amerikai támogatással működő szerb Otpor! vezetői készítették fel a tüntetésekre, de a szervezést támogatták a két nagy amerikai párt szervezetei, valamint a Freedom House, a USAid és Soros György intézményei is. Ukrajnában is a grúz modellt kívánták alkalmazni a párhuzamos szavazatszámlálás és az erőszakmentes ellenállás megszervezésével, de itt a számításokat keresztbe húzta Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kiállt Viktor Janukovics ukrán elnök mellett. Az Egyesült Államok azonban nem törődött bele a kudarcba, egy 2014. február 7-én nyilvánosságra került lehallgatott telefonbeszélgetés szerint Victoria Nuland, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára és Geoffrey Pyatt kijevi amerikai nagykövet az ukrán ellenzék vezetői között szerepmegosztásról beszélgettek, és azt tervezgették, milyen legyen egy új ukrán kormány összetétele.

Soros György pedig a CNN egyik műsorában ismerte el a kijevi Majdanon történt események kirobbantásában játszott szerepét. A következmények ismertek: Ukrajnában véráldozatokkal járó tüntetések indultak, és háborús konfliktus alakult ki az oroszok beavatkozásával.