A DK odamart Szanyinak

A Gyurcsány-párt közleményben tette helyre a szocialista nagyágyút és az MSZP-t is kérdőre vonta.

VZ
2015. 01. 04. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felidézték, hogy Szanyi Tibor Facebook-oldalán buzdított tüntetésre Angela Merkel ellen, mondván, a német kancellár nem hálálta meg eléggé, „amit Németh és Horn tettek Magyarországért, Németországért, Európáért!”. A DK szerint „Szanyi szavai több szempontból is érthetetlenek, főleg hogy ő az MSZP európai parlamenti képviselője.”

„Szanyi Tibor Facebookon történt kirohanása idején megfeledkezhetett arról, hogy Angela Merkel nemcsak az EU-nak, hanem annak a német kormánykoalíciónak is az egyik legbefolyásosabb politikusa, melynek minden tagja – a német szociáldemokrata párt is – egyformán érdekelt az európai integrációban és az európai értékek közös képviseletében. Szanyi Tibor nyilatkozatának szavai alapján úgy tűnhet, mintha nem is értené az Európai Unió szellemiségét és működését – ami egy EP-képviselőtől aggasztó jelenség.”

Ezért Gyurcsány pártja azt a kérdést tette fel az MSZP-nek, hogy Szanyi szavai a párt hivatalos álláspontját tükrözik-e. Azt is kifogásolták, hogy Szanyi szavai „csak megerősítik az Orbán-kormány Nyugat-ellenes nézeteit, tovább rontva az országunkról kialakult képet”, miközben a nyugati orientációnak álláspontjuk szerint nincs alternatívája.

Ismert, a pénteki, kétes sikerű operaházas tüntetés után két Facebook-csoport február elsejére szervez megmozdulást, mert szerintük Angela Merkel német kancellár február 2-án érkezik Budapestre (hivatalos időpont még nincs), ezért szerintük, ha egy nappal előtte tüntetnek „az európai Magyarországért”, azzal megmutatják, hogy „Magyarország nem kér Orbán maffiaállamából és antidemokratikus kormányzásából”. Szanyi ennek kapcsán azt írta Facebook-oldalán, hogy szerinte nem Merkelnek kell „pózolni”, hanem ellene kell demonstrálni, hiszen „Ez a kancellár töredékét se hálálta meg annak, amit Németh és Horn tettek Magyarországért, Németországért, Európáért!” (A bejegyzés egyébként már nem elérhető.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.