Erről Demszkyt, Hagyót és Steinert kell kérdezni

Az Európai Unió csalás elleni hivatala tavaly év végén fejezte be a vizsgálódást a Budapest szíve program ügyében.

MNO
2015. 01. 23. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a tanácsnok arra emlékeztetett: Tarlós István 2010 októberében lett főpolgármester, és ugyanekkor szerzett többséget a Fidesz–KDNP a Fővárosi Közgyűlésben. A Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) szabálytalanságokra, illetve csalásokra vonatkozó állítások miatt vizsgálatot folytatott a Budapest szíve belvárosi felújítási projekt közbeszerzési eljárásaival kapcsolatban. A szervezet az MTI-vel pénteken közölte, hogy ajánlásait elküldte az Európai Bizottság illetékes szervezetének, valamint az ügyészségnek, de konkrétumokat nem mondott a vizsgálat eredményéről.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció budapesti önkormányzati képviselője egy pénteki sajtótájékoztatón pártja nevében arra szólította fel Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, volt ötödik kerületi polgármestert, hogy az uniós vizsgálat miatt mondjon le a mentelmi jogáról. A DK elnökségi tagja – aki úgy fogalmazott, hogy az EU nyomoz „Rogán Antal kerületében” – egyúttal Tarlós István főpolgármestert is felszólította, hogy nyilatkozzon az ügyben történt esetleges csalásokról, és minden segítséget adjon meg ezeknek az ügyeknek a kivizsgálásához.

A belvárosi önkormányzat közleményében azt írta: minden szükséges anyagot átadtak a vizsgálatokhoz a csalás elleni hivatalnak, s nem kaptak olyan tájékoztatást, hogy kifogásoltak volna bármit is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.