Hó van, MSZP-rendezvény nincs

A hó megfutamította az MSZP demokráciaféltőit.

MNO
2015. 01. 30. 12:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intenzív havazás miatt elmarad az MSZP Vas megyei és szombathelyi szervezetének péntek 14 órára meghirdetett, „Köszönjük, Szombathely!” elnevezésű köszönetnyilvánító akciója, mely az útdíjellenes demonstrációsorozat helyi állomásának okafogyottá válása miatt került volna megrendezésre.

Az ország hét pontján szervezett tüntetést az MSZP a városokat elkerülő útszakaszok fizetőssé tétele miatt, ennek lett volna egyik állomása a szombathelyi. A január 21-én Tóbiás József pártelnök által meghirdetett akció kapcsán több szocialista politikus is úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy elkéstek vele, mivel a kormány módosította az útdíjrendszert.

„Nagyjából három hete lett volna értelme ennek az országos útlezárásnak, amikor még mindenki dühös volt a kormányra az útdíj miatt” – fogalmazott egyikük, hozzátéve mostanra „szinte fölöslegessé vált” az útlezárás.

Egy másik MSZP-s azt mondta, hogy a szocialisták néhány helyen kiröhögtetik magukat, ilyen Szombathely is, ahol ingyenessé vált az útszakasz. Át is nevezték a tiltakozó megmozdulást köszönetnyilvánítóra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.