Kockázatot jelentő támogatások

A Soros Györgytől vagy a Clinton-alapítványtól az Együtt-féle párthoz érkező támogatások nemzetbiztonsági előírásokat sérthetnek.

Munkatársunktól
2015. 01. 20. 1:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar hatóságoknak jogukban áll vizsgálni, hogy a Soros Györgytől, a hozzá köthető Center for American Progress (CAP) nevű amerikai szervezettől, a Clinton-alapítványtól vagy áttételesen a Norvég Alaptól az Együtt párthoz érkező pénzek felhasználása és céljai sérthetnek-e nemzetbiztonsági előírásokat – olvasható a Civil Összefogás Fórum (CÖF) tegnapi közleményében. Emlékeztettek: az Együtt „politikai egylet” a Haza és Haladás Egyesülethez és Alapítványhoz külföldről érkező félmilliárd forintnyi pénzadománynak köszönhetően alakult meg. Mint fogalmaztak: „Az Együtt 2014 külföldi támogatók tenyeréből kapja a jutalomfalatokat, ezért gazdái érdekei szerint, mint a kiskutya, áll, ül és ugat. Nem elhanyagolható, hogy beismerve, háttérből manipulálják a civil tüntetőket, nyilvánosan korlátozott forradalom szükségességéről beszélnek, a demokratikusan megválasztott kormány leváltására szervezkednek.”

A tegnapi közlemény azután született, hogy múlt héten megírtuk: a Haza és Haladás Egyesületet, azaz végső soron az Együtt a Korszakváltók Pártját is támogatta a Soros Györgyhöz köthető CAP. Ezt Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke is elismerte lapunknak, azt viszont nem árulta el, mennyi pénzt kaptak a CAP-tól 2013-ban. Ez azért is érdekes, mert a Bajnai Gordon által alapított egyesületnek saját vállalása szerint tavaly júliusban kellett volna közzétennie az egymillió forint feletti támogatóinak a névsorát, ennek azonban a mai napig nem tett eleget. Egyelőre az tudható, hogy a Haza és Haladás Egyesületet mintegy 440 millió forinttal támogatták 2013-ban, az viszont sokat sejthető, hogy az ugyancsak a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítványt lényegében a CAP működteti Amerikából. Az alapítványt ugyanis 115 millió forinttal támogatták 2013-ban, ebből 106 millió származott a Soros György-féle szervezettől, amely 2011-ben és 2012-ben mintegy 110 millió forintot adott Bajnaiéknak.

A CÖF tegnapi közleménye egyébként bocsánatkérésre szólította fel Szigetvári Viktort, amiért a közrádió pénteki műsorában hazugsággal vádolta meg a civil szervezetet a pénzügyi elszámolása kapcsán. A CÖF jelezte: ha elmarad a bocsánatkérés, jogi útra terelik az ügyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.