Köztartozás miatt távozott a gyöngyfai polgármester?

Mégsem a közmunka állhat a hirtelen lemondás mögött.

Bóka Máté Ciprián
2015. 01. 26. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali sajtóban többször is arról beszélt a száznegyven lelkes Gyöngyfa első embere, hogy szerinte értelmetlen pénzköltés a közmunkaprogram, mert olyanoknak is leigazolják az elvégzett munkát, akik nem is dolgoznak. Németh István szerint ő csak azért sértette meg a jogszabályokat, hogy legyen munkájuk az embereknek. Arról viszont eddig hallgatott, hogy időközben összeférhetetlenségi eljárás is indult ellene, mert nem jelentkezett a köztartozásmentes adózói adatbázisba, holott a jogszabály szerint az önkormányzati képviselőnek, polgármesternek a megválasztástól számított harminc napon belül kötelessége felvételét kérni a listára.

A település jegyzője, Beák Laura közölte: január 7-re hívták össze az összeférhetetlenségi bizottságot a faluban, mert méltatlansági eljárást folytattak volna le Németh István ügyében, ám ő az ülést megelőző napon beadta lemondását. A volt polgármester szerint magánügy, hogy van-e köztartozása, majd hozzátette: „Egyébként is, ki az a hülye, aki kifizeti?” Ezután nyomdafestéket nem tűrő szavakkal részletezte, miért nem érdekli az egész ügy.

A Baranya megyei kormánymegbízott közleményben cáfolta Németh korábbi szavait. Horváth Zoltán szerint a volt polgármester állításával ellentétben nem 300 méter árkot takarítottak ki a közmunkások Gyöngyfán, hanem 97 400 négyzetméter árok és környezetének rendbetétele történt meg. A település vezetése által havonta megküldött jelentések szerint a közfoglalkoztatottak időarányosan haladtak a munkával. Hozzátette: miközben Németh azt állítja, hogy nem tudott munkát adni az embereknek, december 31-től kommunális feladatok ellátására újabb közmunkaprogramokat indított, amelynek során 21 közfoglalkoztatott megtartását kérte, ezenkívül további három program elindítása mellett döntött, és két-két személy foglalkoztatására is pályázott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.