Pápa lesz Szigetvári kihívója a pártvezetésért

Pápa Levente megerősítette az Indexnek, hogy elfogadta a jelölést az Együtt elnöki posztjára.

MNO
2015. 01. 29. 21:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pápa – aki az Együtt elnökségi tagja – így Szigetvári Viktor kihívója lesz a párt vezetéséért folyó versenyben. A Magyar Nemzet korábban megírta: végleg hátat fordíthat a politikának Bajnai Gordon, aki az általa alapított Együtt február 14-éi tisztújításán már nem indul a párt országos politikai tanácsának elnöki tisztéért. Korábban Szigetvárin és Pápán kívül még Szelényi Zsuzsát is esélyesnek tartották a párt vezetésére.

Ahogy az Index is emlékeztet rá, eddig hivatalosan nem volt elnöke a pártnak, társelnöki rendszer működött, bár 2014 közepéig egyértelmű volt, hogy Bajnai vezeti az Együttet. Tavaly nyáron azonban hátralépett, lemondott országgyűlési mandátumáról, így Szigetvári Viktorra hárult ügyvezető társelnökként a pártvezetés feladata.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.