Terror elleni fellépés: kiterjeszthetik a hatóságok jogait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Saját preventív stratégia létrehozására van szükség a terrorizmus elleni küzdelemben – közölte Rogán Antal.

RZ
2015. 01. 14. 11:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP megkapta azt, amiért jött – mondta javaslataik fogadtatására utalva Tóbiás József az egyeztetés után. A szocialisták elnök-frakcióvezetője újságíróknak elmondta, azt kezdeményezték, hogy az Országgyűlés rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottsága kapjon tájékoztatást a titkosszolgálatok vezetőitől a terrorellenes küzdelemről, illetve arról, hogy ehhez a szolgálatoknak milyen további parlamenti segítségre van szüksége. Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke bejelentette: várhatóan kedden ül össze a testület.

A Jobbik elnök-frakcióvezetője azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi, illetve nemzetbiztonsági bizottsága kihelyezett ülést tartson a déli határvidéken a terrorellenes fellépés kapcsán. Vona Gábor újságíróknak a frakcióvezetők egyeztetése után azt is javasolta, hogy a szakbizottságok tisztázzák, van-e a bevándorlás és a terrorizmus között összefüggés.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.