Tescós zacskó a DK-tól

Nem szónokol a tüntetéseken, de évértékelőt tart Gyurcsány.

Bákonyi Ádám
2015. 01. 23. 4:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre távol tartja magát a kormányellenes civil demonstrációktól Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az Origónak megerősítette, nem vesz részt a szombati, a Szövetség napjaként meghirdetett budapesti rendezvényen, ahol Bokros Lajos és Tamás Gáspár Miklós is felszólal, s kihagyja a német kancellár február 2-i látogatása elé időzített tüntetést is. – De nem lesz ez mindig így – szögezte le Gyurcsány, aki szerint a tüntetések szervezői is tisztában vannak azzal, hogy „előbb-utóbb közelednie kell egymáshoz a parlamentben belüli és az azon kívüli ellenzéknek”. A DK elnöke állította, nem szeretne rátelepedni a tüntetésekre, azzal viszont nem ért egyet, hogy „civilnek mutatunk egy olyan tömeget, amely egyébként politikailag tagolt és van identitása”.

Eközben a párt szóvivője, Gréczy Zsolt a Facebookon jelentette be, hogy Gyurcsány január 31-én évértékelő beszédet tart, majd a párt február 21-i kongresszusán évértékelő beszédet tart.

Gyurcsány tegnap a Blaha Lujza téren ételt osztott a DK országos akciójában. Itt Vadai Ágnes DK-alelnök arról beszélt, a szegénységi adatok az Orbán-kormányok alatt romlottak jelentősen, a kormány ehelyett 180 milliárdot költött stadionokra. Vadai szerint akciójukat a DK tagjainak, támogatóinak pénzéből szervezték. Ugyanakkor a kiosztott tartós élelmiszerek tescós csomagban voltak, a termékek pedig jellemzően a multinacionális vállalat polcain fordulnak elő. Lapzártánkig a Tesco nem válaszolt arra, támogatták-e az akciót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.