Újrakezdik a Zrínyi Kht. ügyét

Első fokon nem indokolták megfelelően az ítéletet.

2015. 01. 21. 5:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatályon kívül helyezte a Debreceni Ítélőtábla azt az ítéletet, amelynek alapján börtönbüntetéssel sújtották volna a Honvédelmi Minisztérium (HM) médiacégének egykori vezetőjét és két társát folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A döntés szerint azért kell megismételni az elsőfokú eljárást, mert a Fővárosi Törvényszék az ítéletében nem tett eleget indoklási kötelezettségének és nem derítette fel kellőképpen a tényállást. Mint arról beszámoltunk, az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék 2014 februárjában Cs. Tamás elsőrendű vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte, eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kártérítésre kötelezte. A másod- és harmadrendű vádlottak mint bűnsegédek kaptak letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetést.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. vezetői számos esetben egyedi megbízások alapján, külsős tanácsadói szerződéseket kötöttek. Úgynevezett kiadványszervezési tevékenységre is kötöttek külsős vállalkozásokkal szerződést, lényegében azonban a közhasznú társaság által végzett munkához kapcsolódó tájékoztatási kötelezettséget emelték önálló szerződési formává ezekben a megállapodásokban. Az elsőrendű vádlott 2005-ben három tanulmány elkészítésére is kért ajánlatot három cégtől, miközben a vád szerint Cs. Tamás tudta, hogy a tanulmányok beszerzése felesleges.

A volt ügyvezető 2006 februárjában ajánlattételi felhívásokat bocsátott ki, hogy az arra vállalkozó a Magyar Honvédség és a HM tulajdonában vagy kezelésében lévő ingatlanok utcafrontjain potenciális reklámhordozó felületeket kutasson fel, miközben tudta, hogy erre vonatkozó mérés már 2005 őszén elkezdődött, illetve a kht. maga is rendelkezik a méréshez szükséges kapacitással. A kht. volt vezetője megrendelt olyan, néhány lapos tanulmányokat is, amelyekre a vád szerint egyáltalán nem volt szükség. Az elsőfokú ítélet szerint ezekkel a cselekményekkel a vádlottak összesen több mint százmillió forinttal károsíthatták meg az államot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.