Veszprém fejleszteni fog a támogatásból

Fejlesztésekre kívánják fordítani a Veszprém városának juttatott nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást.

MNO
2015. 01. 02. 15:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Porga Gyula a veszprémi tájékoztatón közölte: a támogatásról a decemberi utolsó kormányülésen született határozat. Úgy fogalmazott, ez a segítség növeli „az önkormányzat döntési szabadságát”. Emlékeztetett az adósságkonszolidációra, melynek első ütemében ötmilliárd, majd a másodikban kétmilliárd forintos terhet vállalt át az állam a várostól, valamint a hitelből épült Veszprém Aréna évi 600 millió forintos törlesztőrészletét sem az önkormányzatnak kell fizetnie.

Némedi Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester elmondta, a nyári utcafórumokon jelzett lakossági igények alapján szeretnék felhasználni a támogatást, egyeztetve az érintettekkel. Hozzátette, az összeg nagy részét utcák, közterületek felújítására fordítják majd, vannak olyan útszakaszok, amelyek esetében már kész tervekkel rendelkeznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.