„A bankok teljes egészében leróhatják régi bűneiket”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rogán a bankadó csökkentésének feltételeként említette, hogy a pénzintézetek beindítsák a kis- és közepes vállalatok hitelezését.

MNO
2015. 02. 09. 20:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezett budapesti kórházról szólva azt mondta: annak részleteit a szaktárcától várják, szeretné, ha azok a nyár elejéig eldőlnének. Hangsúlyozta: egyelőre csak az dőlt el, hogy a fővárosnak szüksége van egy nagyobbrészt új, és új felszerelésekkel ellátott kórházra.

A nemzeti közműszolgáltató kezdetben gázszolgáltatással indul, később azonban villamos energiát is biztosítana, ha ezen a területen is rendelkezni fog egyetemes szolgáltatóval – mondta Rogán Antal. Hozzátette: ennek megvásárlására is felhatalmazást kapott a kormány. A részletekről azonban üzleti stratégiai okokból nem számolt be. Hozzátette ugyanakkor: a távhő biztosítása területén szükséges még egy széles körű közösségi tulajdonban lévő szolgáltató, „vízben és csatornában a kormányzat nem akar utazni”.

Rogán Antal, aki az Országgyűlés gazdasági bizottságát is vezeti, a letelepedési kötvényeket firtató kérdésre bírálta az ellenzéket, amelynek tagjai szerinte „minden döntésnél ott ültek”, de a parlamenti vitákban még csak részt sem vettek. A programot – amelyről hangsúlyozta, hogy egy fillér közpénz nincs benne – sikeresnek nevezte, amely óriási eredményességgel hoz olcsó forrásokat az állam számára. Közölte: az ellenzék szerinte tönkre akarja tenni a programot, mert látják, hogy ha ez jól működik, akkor 2015-ben nem kell a piacra menni kötvénykibocsátással, nem kell plusz külföldi adósságokat felvenni. A politikus egymilliárd euró feletti állami bevételre számít, amelynek jelenleg a felénél járunk, vagyis, mint mondta, a program még messze nem érte el a csúcspontját.

A frakcióvezető a tapolcai időközi választásról szólva beszámolt arról, hogy a Fidesz elnöksége első olvasatban már letette voksát egy jelölt mellett, és ha a helyi szervezetek is véleményezték, napokon belül meg is nevezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.