Feldúlták Dessewffyék sírhelyét

A temetőben a grófi család kiemelkedő tagjainak nyughelyét feltörték, a márványlapokat ledöntötték.

TK
2015. 02. 05. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap csütörtöki számában arról számol be, hogy a tiszavasvári temetőben a grófi család kiemelkedő tagjainak nyughelyét feltörték, a márványlapokat ledöntötték, a sírhelyeket kegyeletsértő módon feldúlták, kifosztották, a kriptát gyakorlatilag mindenki magára hagyta.

Fülöp Erik, a város jobbikos polgármestere a lap megkeresésére kijelentette: a temető és a kripta is egyházi tulajdonban van, az önkormányzat nem illetékes a rendbehozatalában. Megjegyezte azonban: az önkormányzat lehetőségei szerint közreműködik a lezárt temetők rendbetételében.

A helyi plébános, Mák Zsolt ugyanakkor azt mondta, sem emberi, sem anyagi erőforrásokkal nem rendelkeznek a nemzeti sírkertnek minősített kripta rendbehozatalára.

A lap megkereste a rendőrséget, hogy folyik-e nyomozás az ügyben – a településen élők azt mondták a lapnak, hogy a sírhelyet már többször kifosztották –, a megyei rendőr-főkapitányságon viszont azt közölték, hogy az elmúlt három évben nem érkezett feljelentés hozzájuk a kriptával kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.