Hatékonyan kampányolnak a magánnyugdíjpénztárak

Napokon belül meglehet a 70 százalékos tagdíjfizetési arány.

HZS
2015. 02. 06. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap pénteki számában megjelent írás szerint a magánnyugdíjpénztáraknál a lap érdeklődésére elmondták: az elmúlt két-három hétben sikeresen mozgósították tagjaikat, napokon belül meglehet a 70 százalékos tagdíjfizetési arány.

A Horizontnál a tagság 67 százaléka már befizette a teljes egyéves tagdíjat, a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál is 60 százalék fölött van az arány, a Szövetségnél a hét elején összesítették az adatokat, akkor 55 százalék körül álltak.

A négy hazai magánnyugdíjpénztár közül az MKB nem közölt a lappal friss adatokat, ez volt az egyetlen pénztár, amelynél korábban is volt kötelező tagdíj, ezt 2013-ban és 2014-ben a tagok több mint 30 százaléka fizette be.

A lap emlékeztet arra: a törvény kimondja, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak tagjainak legalább héttizede nem fizet rendszeresen tagdíjat, el kell rendelni az intézmény végelszámolását.

Először októberben vizsgálja majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeket az adatokat, az első hónap, amikorra meg kell lennie a 70 százaléknak, április lesz. A megmaradt mintegy 60 ezer pénztártag számláján tavaly szeptember végén több mint 205 milliárd forint volt. Ha egy pénztárat bezárnak, a tagok vagy átmennek egy másik intézménybe, vagy az államhoz kerül a vagyonuk nagy része, csak a tagdíj-kiegészítést és a reálhozamot tarthatják meg.

A kasszák azt javasolják a tagoknak: ha nem kívánják fizetni a tagdíjakat, lépjenek inkább vissza az egypilléres rendszerbe, passzivitásukkal ne veszélyeztessék a többiek megtakarítását. Eddig azonban csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, pénztáranként 10-15 visszalépőről tudnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.