Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

MÁV Informatika: tovább nyomoznak

Február végéig meghosszabbították a MÁV Informatikánál (MÁVI) még 2009 novemberében elrendelt nyomozást.

Munkatársunktól
2015. 02. 10. 5:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismeretes: orgazdaság bűntette miatt egy személlyel szemben már vádat emelt, eggyel szemben pedig a nyomozás megszüntetését határozta el az ügyészség. A vádirat lényege szerint a terhelt 2008-ban és 2009-ben – mások mellett – maga is részt vett több, szakmai látogatás címén szervezett külföldi utazáson, amelyek költségeit a cég fizette. Az így megszervezett utazások alkalmával azonban a vádlott semmilyen hivatalos látogatáson nem vett részt, az utazások valódi célja magánjellegű volt. A bűncselekmény elkövetési értéke csaknem egymillió forint.

Úgy tudjuk, a vádlott a MÁVI korábbi divíziós igazgatója, aki a cég többi felső vezetőjével együtt 2008-ban kétszer Londonba, egyik alkalommal a Westham United–Derby County labdarúgó-mérkőzésre, 2009-ben pedig Rómába, a Roma– Arsenal BEK-döntőre utazott szakmai látogatás címén.

A megszüntetett ügyrészben a nyomozás tárgya fiktív megbízási szerződés volt, amelyben a kerületi ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást. Egy másik, ismeretlen tettes által elkövetett hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozásban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is feljelentést tett. A MÁVI-tól kikért adatok alapján a Kehi megállapította: a cégnél 2010 előtt több mint tíz évig foglalkoztatott korábbi vezető tanácsadó tényleges munkavégzés nélkül vette fel fizetését és egyéb juttatásait, ennek következtében közel százmillió forint vagyoni hátrány érte a társaságot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.