Mesterházy: Támadóbb MSZP kell!

„Abban hiszek, hogy egy nagyon kemény, támadó, már-már radikalizálódó MSZP-re van szükség.”

Munkatársunktól
2015. 02. 04. 4:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra a felvetésre, hogy a mostani MSZP nem ilyen, a volt pártelnök azt mondta: „lehet, hogy más a stratégia, meg van egy csomó belső feladat is, amit el kell látni, de én abban hiszek, hogy egy támadó jelleg, egy erős kritika, egy kemény hang ma talán jobban a választóknak a szívéhez elér vagy az eszéhez elér”.

Szanyi Tibor már ebben a hangnemben elemezte Gyurcsány Ferenc hét végi évértékelő beszédét. „Ez a vadkapitalista kalandorbanda makacsul a baloldal vérét szívja, s azt hiszi, hogy ő maga ettől tűnhet baloldalinak” – írta az MSZP európai parlamenti képviselője arról, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke a szocialistákra utalva úgy fogalmazott: „aki magát a baloldal egyetlen hiteles képviselőjének állítja be, semmivel sem különb annál a jobboldali pártnál, amelyik önmagát a nemzet egyetlen hiteles képviselőjének állítja be”. Szanyi tegnap a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is fenntartotta véleményét, sőt mint fogalmazott, „egy szelvényvagdosó nagykapitalista [ ] perszonálisan, személy szerint is, helyzeténél fogva alkalmatlan arra, hogy baloldali mozgalmak élére álljon.”

A szocialista politikus stratégiai hibának nevezte, hogy az országgyűlési választásokra a baloldalon közös jelöltekben és közös listában állapodtak meg, szerinte így az ő hátukon került be a parlamentbe a Gyurcsány Ferenc vezette DK. – A Magyar Szocialista Párt mindig is akkor tette jól és akkor tette volna jól, ha a saját politikáját építi – hangoztatta Szanyi Tibor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.