Nem változott Pintér Sándor anyagi helyzete

Trócsányi László igazságügy-miniszter megtakarításai azonban több millió forinttal emelkedtek.

HZS
2015. 02. 02. 19:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pintér Sándor belügyminiszternek továbbra is huszonnégy ingatlanja van, ezek felsorolásánál az elsők között egy 155 négyzetméteres hetedik kerületi és egy 61 négyzetméteres második kerületi lakást tüntet fel, amelyeket 1994-ben vásárolt.

A tárcavezető őrzi 1995-ben örökölt Wartburgját, emellett saját és felesége nevén lévő különböző forintalapú megtakarításai változatlanul összesen mintegy 67 millió forintot tesznek ki, amelyet továbbra is 760 ezer euró, valamint 761 ezer dollár értékű megtakarítások egészítenek ki.

Pintér Sándor ingatlanvásárlásra fordított banki tartozása továbbra is 6,5 millió forint. Nyilatkozatából kiderül, hogy továbbra is 500 millió forintos, ki nem egyenlített követelése van cégei 2013-as eladásából, ahogyan összesen 610 millió forintos családi, baráti kölcsönét sem fizették még neki vissza.

Trócsányi László igazságügyi miniszternek összesen hat ingatlanban van tulajdonrésze, így egyebek mellett egy 260 négyzetméteres tizenegyedik kerületi családi ház, valamint egy tizenkettedik kerületi 68 négyzetméteres társasházi lakás ház felét tudhatja magáénak. A miniszter – személyes használatra is igénybe vehető szolgálati autója mellett – megtartotta 2004-ben vásárolt Volvo S80 típusú gépkocsiját. A politikus forintalapú megtakarításai 4,2 millióról 8 millió forintra nőttek, euróban tartott befektetései pedig 4 ezerrel 94 ezer euróra emelkedtek, megtakarításai egy részét ugyanakkor – feltehetően feleségével – ötven százalékban megosztottan jegyzi.

Az igazságügyi tárca vezetője vagyonnyilatkozata alapján új egyetemi tanári állást is vállalt, így a kormányban betöltött tisztsége mellett három másik helyről vesz fel fizetést. A Szegedi Tudományegyetem jogi karának nemzetközi szakán havi bruttó 350 ezer, az alkotmányjogi tanszéken havi bruttó 230 ezer forintért taníthat, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutató professzoraként további havi bruttó 328 ezer forinttal egészít ki. Trócsányi László emellett közölte azt is, hogy szünetelteti ügyvédi tevékenységét, amelyből így nem származik bevétele.

A nem képviselő miniszterek bruttó 1,1 millió forintos tárcavezetői javadalmazást kapnak.

 



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.