A rendszer egészén átívelő struktúrák megítélésében a szakma túlnyomórészt egyetért, csakúgy mint az olyan alapkérdésekben, hogy 1956 kulcs a modern magyar történelem megértéséhez. Ezen túl pedig csak jót tesz a kutatásnak az eltérő álláspontok közti kulturált, szakmai vita, párbeszéd – reagált Kiss Réka arra a kérdésre, hogy miként viszonyulnak egymáshoz a most létrejött új jelenkorkutató műhelyek, a NEB mellett például a Veritas vagy a rendszerváltás történetét kutató intézet, illetve a korábban létrejött intézmények, mint például az 56-os intézet vagy a politikatörténeti intézet.
Ennek a bonyolult korszaknak a feltárása, a diktatúra működésének alapos kutatásokkal alátámasztott leírása nem lehet egy eseti bizottság feladata, erre kell a NEB kilencéves megbízatása, teljes személyi, intézményi és gazdasági függetlensége – fűzte hozzá az elnök.
Az alaptörvény rendelkezése nyomán külön törvénnyel létrehozott öttagú bizottság három tagját az Országgyűlés választotta meg egy éve, egy-egy tagját pedig az akkori igazságügy-miniszter, illetve az akadémia elnöke jelölte, megbízatásuk kilenc évre szól. A bizottság független, hivatalának büdzséje nem csökkenthető, tavaly félmilliárd forint volt, az idén mintegy 600 millió. A NEB munkájáról évente jelentést tesz közzé, elnöke államtitkári, tagjai helyettes államtitkári díjazásban részesülnek.
Földváryné Kiss Réka elmondta: a NEB szeretné, ha kutatásainak eredményei, túllépve a szaktudomány körein, eljutnának a széles közvéleményhez. A diktatúra emlékezetének megőrzését, az ezzel kapcsolatos közgondolkodás formálását segítheti az 1945-ös szovjet megszállással kapcsolatos, készülő honlap, és egy 2016-ban elindítani tervezett, az 1956 utáni megtorlások pereinek adatait rögzítő online adatbázis.
A NEB lengyel társintézménye, a Nemzeti Emlékezet Intézete mintegy 3000 fővel, tekintélyes országos hálózattal végzi tudományos és ismeretterjesztő munkáját. A NEB és a hozzá kapcsolódó hivatal összesen alig félszáz embert – ezen belül 15 főállású történészt – foglalkoztat. Így a lengyel példát csak a szakma többi szereplőjével, kutatókkal és intézményekkel szorosan együttműködve lehet követni – hangsúlyozta a bizottság elnöke.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!