Paksról is tárgyal a parlament

Emellett a közúti áruforgalom ellenőrzése és a megélhetési bevándorlás is téma lesz.

VZ
2015. 02. 18. 7:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd négy javaslat vitája lesz napirenden.

A képviselők elsőként arról a javaslatról mondhatják el a véleményüket, amely Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert hatalmazhatja fel, hogy rendeletben módosítsa az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) szabályait.

Vita lesz arról az indítványról is, amely a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel függ össze, és az egyoldalú kamat-, költség-, illetve díjemeléssel szembeni fellépés részletszabályait tartalmazza.

Harmadikként a polgári perrendtartás módosítása kerül napirendre, amely új, a sajtó-helyreigazítási perhez hasonló eljárással védené a képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogokat.

Ezt követően arról a Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslatról kezdődik vita, amelynek hatálya minden olyan beruházási tevékenységre kiterjed, amely a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódik, beleértve az építmények és berendezések tervezését, beszerzését, létesítését, üzembe helyezését, valamint az üzemeltetésre történő előkészítést. A törvényjavaslat az alapvető rendelkezések között szögezi le, hogy a beruházás nemzetgazdasági szempontból különös jelentőséggel bír. A legjelentősebb módosítások közé tartoznak az engedélyezési eljárással kapcsolatos kérdések, de kitér a dokumentum munkajogi és sugárvédelmi területekre is.

Az Országgyűlés rendhagyó munkarenddel folytatja tavaszi ülésszakát: a képviselők pénteken kezdődő háromnapos ülésükön tárgyalhatnak a megélhetési bevándorlás visszaszorításáról, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabad kereskedelmi egyezmény (TTIP) veszélyeiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.