Bezöldülne az MSZP?

Él-e még az MSZMP utódpártjában az előző rendszerből hozott moszkvai kapcsolatrendszer, illetve mekkora ereje maradt a szervezeten belüli atomlobbinak?

Katona Mariann
2015. 03. 05. 4:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információink szerint a zöld- szárny képviselői alapvetően azt akarják elérni, hogy az MSZP kötelezze el magát a megújuló energia mellett, egyúttal utasítsa el a paksi atomerőmű bővítését. Forrásaink úgy vélik, nem elégséges az az eddigi kommunikáció, amely csak arról szólt, hogy bírálták a pályáztatás nélküli orosz szerepvállalást, és kritizálták a titkosítást. Úgy tudjuk, a zöldek egyik vezéralakja Trippon Norbert, a fővárosi szocialisták ügyvezető alelnöke, akinek kezdeményezésére Kunhalmi Ágnes budapesti elnök összehívta mára az MSZP budapesti párttanácsát, illetve stratégiai tanácsát. Mindkét fórumnak állást kell foglalnia a megújuló energia vagy atomenergia kérdésében. Amennyiben a zöldenergia melletti lobbi sikereket ér el, az országos vezetés is arra kényszerülhet, hogy kialakítsa álláspontját.

Úgy tudjuk, az MSZP zöldszárnya a megújuló energiára alapozó német modellt tekinti követendőnek. Úgy vélik, hogy a környezet védelmén és az ország külföldi energiafüggőségének csökkentésén túl számos új munkahelyet is teremthetne ez az irány. Ám az MSZP eddig más álláspontot képviselt. Emlékezetes, 2009 tavaszán, szocialista kormány idején hagyta jóvá az Országgyűlés a paksi bővítés előkészítésének megkezdését. Emellett több vezető szocialista politikusnak – mások mellett Józsa Istvánnak – is volt milliós, illetve többmilliárdos szerződése az atomerőművel.

Nem kizárt, hogy az orosz technikával és hitellel megvalósuló paksi erőműbővítésben az amerikaiak is érdekeltek lesznek – írja mai számában a Heti Válasz. Információik szerint a majdani reaktorok fűtőelemeit ugyanis az amerikai Westinghouse szállíthatná. A Népszabadság már korábban  beszámolt arról, hogy megállapodást írt alá a paksi atomerőművet üzemeltető állami Magyar Villamos Művek és az amerikai Electric Power Research Institute.

 

A paksi szerződések egyes adatainak harminc évre történő titkosításáról kedden döntött az Országgyűlés. Aznap egyébként felháborodást keltett az ellenzéki pártok között, hogy a kormánypártok azért tudtak megszavazni egy kétharmadot igénylő törvényt, mert egy jobbikos képviselő, Apáti István hiányzott. A Jobbik ma közölte, hogy százezer forint büntetést szabtak ki rá. Az érintett azzal magyarázta a távolmaradását, hogy őt és családját is életveszélyesen megfenyegették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.