Keresztút biciklivel? Kettő az egyben

Kereszt helyett drótszamárral indulnak neki a hegynek a következő nagyböjti pénteken cserkészek. De bárki csatlakozhat!

2015. 03. 18. 8:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Biciklis keresztútra várnak péntek délután minden érdeklődőt, illetve a cserkész és keresztény értékekre nyitott embereket cserkész fiatalok, az eseményt a Facebookon hirdetik.

Mint írják, keresztény szokás a nagyböjtben feleleveníteni Jézus szenvedésének útját. „Ekkor 14 állomáson haladunk végig, s imádkozva, elmélkedve emlékezünk a nagypénteki eseményekre. A világ számos pontján, például Jeruzsálemben is vannak vezeklők, akik egy fakeresztet cipelnek magukkal a keresztúton, ezzel nehezítve a keresztútjárást.”

Találkozó március 20-án 15.30-kor a gellérthegyi Sziklatemplom bejáratától, a tekerők ezt követően az Attila út felé veszik az irányt, majd a Szilágyi Erzsébet fasoron, a Zugligeti úton és a Béla király úton keresztül az istenhegyi Szent László-templomnál (Diana utca) ér véget a keresztút. Szintemelkedés jelentős, az első stációk a szervező Techet Gábor szerint BuBival is teljesíthetők, de az út végig aszfalton vezet.

 

Részletek a BringásCserkész weboldalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.