A politikus a Parlamentben újságíróknak kifejtette: tájékoztatta a kerekasztal résztvevőit, hogy a kormány minden érintett szervezetnek és a szakma képviselőinek is elküldte véleményezésre a Sorsok Háza előzetes koncepcióját. Lázár János az emlékhely megnyitásának lehetséges időpontjáról nem tudott nyilatkozni, de annyit megjegyzett, hogy vannak országok, ahol hasonlóan „szenzitív” témájú múzeumokhoz többévnyi egyeztetésre volt szükség.
Többször is hangsúlyozta a konzultációk fontosságát, valamint azt, hogy csak konszenzusos megoldás születhet. „A magyarországi zsidó közösség véleménye, szempontjai és támogatása nélkül ezt az emlékhelyet, oktatási központot, múzeumot nem lehet létrehozni” – jelentette ki.
Úgy fogalmazott, hogy a vitákat nem elfojtani, hanem lefolytatni kell, ezért is reméli a mihamarabbi egyetértést. Arra a kérdésre, hogy Schmidt Mária – a Sorsok Háza megvalósításával megbízott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója – nem lesz-e bevonva e vitába, a miniszter azt válaszolta: „készen állunk az együttműködésre, mint ahogy mindig”. Hozzátette, a közalapítványnak a kormány feladatul szabta a koncepció elkészítését.
Az ügy előzménye, hogy Schmidt Mária a napokban úgy nyilatkozott: megszűnt a Sorsok Házáról szóló kommunikáció a kancelláriaminiszterrel, amióta Lázár János maga mellé vette főtanácsadónak Zoltai Gusztávot, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) korábbi ügyvezető igazgatóját.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által a holokauszt 75. évfordulójára, 2019-re javasolt központi budapesti holokauszt-emlékműről a Miniszterelnökség vezetője a kerekasztal ülése után azt közölte: ezt a zsidó szervezetek belső egyeztetésen vitatják majd meg, „ehhez a kormánynak nincs viszonya jelen pillanatban”.
Arról is tájékoztatott, hogy a tanácskozáson szó volt a magyarországi zsidó szervezetek működésének biztonsági helyzetéről is, tekintettel a januári párizsi merényletekre. Emellett megtárgyalták azt is, hogy március 9-étől Magyarország tölti be a Holokauszt-emlékezet Nemzetközi Szövetsége (IHRA) soros elnöki tisztjét.