Nyugdíjazták, de kétéves késlekedéssel

Bár 2011-ben hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg Eiselt Györgyöt, még két évig a Belügyminisztériumban maradhatott.

2015. 03. 07. 6:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiderült, hogy Eiselt szolgálati jogviszonya 2013. április 30-án szűnt meg felmentéssel, miután elérte a nyugdíjkorhatárt. Mindez azért is különös, mivel meggyanúsítása után a helyettes államtitkár maga ajánlotta fel lemondását, amit Pintér Sándor elfogadott. A miniszter akkor azt nyilatkozta: „A Belügyminisztériumnak az az érdeke, hogy a gyanú árnyéka se vetülhessen rá.” Ehhez képest a súlyos korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított Eiselt György mégsem került utcára, hanem a tárca jogszabály-előkészítő és koordinációs főosztályát vezethette tovább. Tehát lefokozták ugyan, de állományban maradt, és így két év munkaidő után teljesítette a nyugdíjazásához szükséges feltételeket.

Eiselt Györgyöt a Fővárosi Törvényszék első fokon két év – négy esztendő próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte hétfőn folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésért. A volt helyettes államtitkárral szemben 14,4 millió forint értékben vagyonelkobzást is elrendeltek. A másodrendű vádlottat, az Eclipse Zrt. korábbi ügyvezetőjét, Deák Endrét egy év két hónap – három év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet szerint az Eclipse 2006 és 2009 között két nagy értékű gépkocsit adott ingyenes használatba Eiseltnek, aki akkoriban hivatalos személyként részt vett az Eclipse által közbeszerzéssel elnyert munkák tesztelésében. A törvényszék szerint ezzel „sérült a hivatali személyek befolyástól mentes működésébe vetett bizalom”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.