Brókerbizottság: célba ért az LMP kezdeményezése

Összegyűjtötték a megfelelő számú aláírást egy parlamenti vizsgálóbizottság felállításának kezdeményezéséhez.

MNO
2015. 04. 03. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szél Bernadett és Schiffer András társelnökök ezt pénteki sajtótájékoztatójukon jelentették be, hangsúlyozva: a testület célja a brókerbotrányok felelőseinek feltárása, a rendszerszintű hibák és jogszabályi hiányosságok kiszűrése, valamint a politika és a gazdasági bűnözői réteg összefonódásának kivizsgálása lenne.

Szél Bernadett a kisbefektetők mielőbbi kárpótlását sürgette, és azt hangsúlyozta: olyan pénzügyi rendszerre van szükség, amelyben nem fordulhatnak elő hasonló csalások. Mint mondta, az emberek védtelenek azon „simlis gazdasági bűnözői réteggel szemben”, amely összefonódott a korrupt politikai elittel.

Schiffer András reményét fejezte ki, hogy a kormányoldal nem talál kibúvót a vizsgálóbizottság felállítása alól, ahogy azt tette pártja másik kezdeményezésével, a NAV visszásságainak feltárásával kapcsolatban. A kezdeményezést eddig 49 képviselő írta alá, frakciójuk mellett szocialista, jobbikos és az Együtthöz, valamint a liberálisokhoz köthető független képviselők.

Emlékeztetett: pártja 1997-tel kezdődően, vagyis a tőkepiaci törvény hatálya óta tekintené át, hogy az egyes kormányok betartották-e azt, de arra is választ vár a testülettől, milyen kiskapukat rejt a szabályozás.

Ugyancsak feltárnák: Orbán Viktor miniszterelnök eleget tett-e hivatali kötelezettségének a Quaestor-üggyel kapcsolatban. Szerinte nem homályos utasításokat kellett volna adnia a kormányfőnek, hanem a kisbefektetők pénzének megóvását kellett volna elősegítenie.

Az ETO Park kiemelt beruházássá nyilvánításával kapcsolatban Szél Bernadett kijelentette: a kormánynak fontosabbak a stadionok, mint az emberek. Szerinte az, hogy nem kell kötelező közbeszerzést kiírni az egyes vagyonelemek értékesítésére, lehetővé teszi, hogy „a károsultak nyomorán juttassanak vagyonelemeket” különböző érdekkörökhöz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.