Nem szűnik hazánkban a kórházi erőszak

Szigorodtak a törvényi szabályozások, ennek ellenére sem visszatartó erő a fehér köpeny.

Nem hozott érdemi eredményt az a jogszabályváltozás, ami fokozottabb védelemben részesíti az egészségügyi dolgozókat. Erről tanúskodik egy nemrégiben végzett kutatás, amelyet Vörösmarty Attila az Ápolási szakmai kollégium felkérésére készített 2420 ápoló megkérdezésével. Többek között azt vizsgálta, hogy a testi és lelki fenyegetettség mennyire van jelen a kórházi mindennapokban.

A kutatásból kiderült, hogy az ápolóknak csak 13 százaléka nem lett áldozata valamilyen kórházi agressziónak. A szakdolgozók 51 százalékát egy-két alkalommal, 29 százalékát több esetben is érte már atrocitás. Hét százalékuk pedig arról számolt be, hogy ez rendszeresen fordul elő munkája során. Még ennél is aggasztóbb a helyzet, ha az agresszió formájáról van szó: az ápolók 37 százaléka fizikai támadással, közel 8 százaléka pedig már szexuális zaklatással is találkozott. Ez utóbbi számba ugyan beletartozik a szóban és tettlegesen előforduló zaklatás is, azonban még így is világosan jelzi, hogy komoly problémáról van szó.

A szakdolgozókat a leggyakrabban a betegek és azok hozzátartozói egyaránt bántalmazzák, ám inkább a betegek részéről lehet számítani agresszív megnyilvánulásra. A megkérdezett ápolók 31 százalékának munkáját teljes mértékben befolyásolja az ilyen viselkedés, 57 százalékukét csak részben, és csak 12 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nincs hatással munkájára. Az egészségügyiek a legtöbb esetben ilyenkor maguk próbálták megoldani a helyzetet. Harminc százalékuk segítséget hívott, 12 százalékuk pedig elhagyta a helyszínt. Az ápolók 15 százaléka ezért már arra is gondolt, hogy távozik az egészségügyből, mert a munkakörülményeit nem tartja biztonságosnak. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a megkérdezettek 3,7 százalékának már betegállományt is igénybe kellett vennie a munkahelyi bántalmazás következtében.

Az egészségügyi dolgozók több éve közfeladatot ellátó személynek minősülnek, így fokozottabb büntetőjogi védelmet kapnak. A vizsgálat rákérdezett e törvénymódosítás hatásaira is. Az ápolók 81 százaléka nem érez semmiféle változást, 15 százalékuk is csak részben, így mindösszesen 4 százalékuk számolt be arról, hogy a jogszabály-módosítás eredményt hozott. A szakdolgozók többségének lesújtó a véleménye az intézkedésről: csupán öt százalékuk szerint nyújt biztonságot a jogszabály, míg 65 százalékuk szerint nem érte el a kívánt célt. Az ápolók, ha agresszió éri őket, többnyire a kollégáiktól vagy a biztonsági szolgálattól kaphatnak segítséget; csupán 3 százalékuk hívta már a rendőrséget. Arra a kérdésre, hogy bántalmazás esetén feljelentenék-e a beteget, az ápolók 34 százaléka válaszolt igennel – szerintük ezzel felhívnák a figyelmet az ellátás közbeni erőszakos cselekedetekre. Döntő többségük azonban ezt nem tenné meg, mert egyszerűen fél a következményekről, vagy úgy véli, hogy az elkövető úgysem kapná meg a megérdemelt büntetését.

A vizsgálat kitért arra is, mi váltja ki a betegek és hozzátartozóik részéről az agresszív viselkedést. Az ápolók szerint legtöbbször a kulturális különbségek, a média egészségüggyel kapcsolatos negatív hatása, a betegjogok megváltozása, valamint a megnövekedett várakozási idő az erőszak forrása.

A megkérdezettek szerint elsősorban a törvény szigorításával, a túlterheltség megszüntetésével, a társadalmi, szakmai, erkölcsi presztízs erősítésével, és a betegek, illetve hozzátartozóik megfelelő tájékoztatásával lehetne megelőzni a bántalmazásokat.

Lapunk megkeresésére Vörösmarty Attila, a kutatás készítője elmondta: a jogszabályváltozás nem hozta meg a kívánt hatást, mert míg a rendőrök esetében tisztában van az elkövető, hogy ki ellen lép fel, az egészségügyiek fehér köpenye nem visszatartó erő. A szakember szerint további lépéseket kellene tenni az erőszak megfékezése érdekében. Így a kórházaknak kockázatelemzést kellene készíteni arról, hol és miért történik a legtöbb agresszió. Sok esetben ugyanis az okok kiküszöbölésével meg lehetne előzni a problémákat. A kultúrákról és szubkultúrákról szóló oktatás is fontos ahhoz, hogy könnyebben kezelhetők legyenek az agresszív megnyilvánulások. Hasznos volna, ha szabályoznák a látogatási időt, mert ezzel megakadályozható, hogy bárki bemehessen az egészségügyi intézménybe.

Be kellene vezetni, hogy minden látogató csak adatainak rögzítése után léphessen be, mert egy esetleges tettlegesség esetén így visszakereshető az elkövető. Emellett biztonsági őrökre is szükség van, mert a kórházak többségében csak portaszolgálat működik. A szakember hozzátette: a jogszabály mellett fontos az ápolók oktatása is. Ezt felismerve a szakdolgozói kamara „Korunk népbetegsége az agresszió” címmel már több megyében továbbképzéseket tart a témában.

Felmondott a Péterfy Sándor utcai kórházban az a nővér, aki néhány hete az ápolók ki nem fizetett túlóráiról beszélt – közölte az RTL Klub. Mint korábban megírtuk, a túlórapénzek folyósítását egy uniós irányelv szabályozza, ami alapján a későbbi elszámolás is lehetséges. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának adatai szerint tavaly összesen 3,9 milliárd forintot fizettek ki rendkívüli munkavégzésért. A korábban nyilatkozó ápolónő most figyelemfelkeltő akciót indított egy közösségi oldalon, és szombaton fekete ruhában akart tiltakozni az egészségügyben dolgozók helyzete ellen. Az akcióhoz többen is csatlakoztak, akik közzétették a fényképüket, melyen fekete köpenyben dolgoznak. Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a tévécsatornának elmondta: a demonstrációt szervező nővér fekete ruhában ment be dolgozni, ezért a kórház ápolási igazgatója és osztályvezető főnővére felszólította, hogy öltözékét cserélje vissza a kórház által kiutalt formaruhára. A fiatal nővér ezért levette a fekete ruhát, de azonnali hatállyal felmondott. Közben az általa indított Facebook-csoport követőinek száma már elérte a nyolcezret.