Megvan a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium új neve

Az érintettek egyetértenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jelenleg Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskolájának és gimnáziumának összevonásával.

2015. 05. 08. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újszászi Ilona közölte, a felsőoktatási törvény rendelkezései szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) gyakorolja a fenntartói jogosítványokat a gyakorlóiskolák átalakításával és elnevezésével kapcsolatosan, és ezekben a döntésekben ki kell kérnie az intézmény alkalmazotti közössége, az iskolaszék, a szülői szervezet és a diákönkormányzat véleményét.

A fenntartó szándéka az intézmények nevének megváltoztatása. A minisztérium a Hunyadi János, illetve a Szent-Györgyi Albert alternatívákat bocsátotta véleményezésre, jelezve, hogy ha az intézmény esetlegesen más javaslattal kíván élni, azt is megfontolja. Ezért javasolta Szabó Gábor, az SZTE rektora az érintett közoktatási intézmények véleményező testületeinek, hogy fontolják meg a – személynév nélküli – Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma elnevezést is.

A négy illetékes testület a két iskola összevonásával egyetért, bár a gimnázium szülői munkaközössége elsőként az Endre nélküli Ságvári nevet mint brandet meg szeretné tartani, de kompromisszumként el tudja fogadni a véleményező fórumokon nagy többséggel támogatott álláspontot, miszerint ezentúl az új intézmény elnevezése a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma legyen.

Az egyetem erről tájékoztatta Palkovics Lászlót, az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkárát és várja a minisztérium döntését – áll a közleményben.

Mint arról korábban beszámoltunk: februárban kemény hangú cikkben ment neki a 444 a KDNP-nek és javaslata támogatóinak, miután híre ment, hogy a párt a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium nevének megváltoztatását szorgalmazza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.