Egymást méltatták és aggódtak az európai szocialisták

A PES Budapesten rendezi soros, háromnapos tisztújító kongresszusát.

MTI
2015. 06. 11. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóbiás József kiemelte: meg kell mutatni, hogy mindazzal szemben, ami Európa konzervatív többségében látszik, van alternatíva, egy baloldali fordulat, és remélhetőleg a budapesti kongresszus ennek kezdetét jelenti. Hozzátette: a tanácskozás ezért több annál, mint egy politikai család tagjainak találkozása, az értékek melletti kiállás próbája is.

Arról is beszélt, hogy a szokásokhoz híven ma először a nőszervezet választotta meg vezetését, és egyhangúlag, két évre újraválasztották Gurmai Zitát a szervezet élére. Szergej Sztanisev, a PES elnöke hangsúlyozta: Magyarország éveken át sikertörténetet jelentett Európában, eredményesen átlépett a kommunizmusból a piacgazdaságba, és ebben a folyamatban az MSZP is fontos szerepet játszott. Ma viszont a PES aggódik az itteni politikai folyamatok miatt – tette hozzá. Ugyanakkor nemcsak azért jöttek össze, hogy Magyarországról beszéljenek, hanem Európa jövőjéről is tanácskoznak a jelenlegi nehéz helyzetben, mondta.

A PES vezetője közölte: Magyarországon és Európában is a demokratikus értékek, az emberi jogok és az egyenlőség védelmében állnak ki, minden körülmények között harcolnak ezen értékekért. Azért rendezik kongresszusukat Budapesten, hogy kifejezzék szolidaritásukat az MSZP-vel és kiálljanak a demokratikus értékek védelméért Magyarországon – magyarázta.

Szergej Sztanisev kérdésre válaszolva a bevándorlással kapcsolatban elmondta: Európa valóban nagy nyomás alatt áll, de szolidaritást kell mutatnia a bevándorlókkal. Biztonságba kell helyezni őket, nem lehet megengedni, hogy a tengerbe fulladjanak, ezért támogatják az Európai Bizottság javaslatát a probléma kezelésére – közölte.

Gurmai Zita, a PES nőszervezetének újraválasztott elnöke kifejtette: Magyarországon nehéz változtatni a nők helyzetén, hiszen az Országgyűlésben – szemben az Európai Parlamenttel – nagyon kevés női képviselő van. A magyar kormányra ráférne egy „gender training” (a nemek egyenjogúságával foglalkozó tréning) – jegyezte meg. Egyúttal arról is beszélt, hogy meglátása szerint Magyarországon illiberális demokrácia van, a szólásszabadság jelentősen sérült az elmúlt időszakban, és Magyarország a 4,5 millió koldus országa lett.

Gurmai Zita megköszönte a bizalmat, és azt mondta, folytatja a 2004-ben, első megválasztásakor megkezdett munkát. Nincs elég nő jelen a munkaerőpiacon – mondta, hozzátéve, hogy egyenlő béreket kell biztosítani a nőknek, meg kell fékezni a nők elleni erőszakot, javítani kell az idős nők anyagi helyzetén, és több női vezetőnek kell lennie.

A nőszervezet tisztújítása vezette fel az Európai Szocialisták Pártjának péntek-szombati budapesti tisztújító kongresszusát. A PES kongresszusa, amelyen mintegy 800 küldött vesz részt, pénteken késő délután kezdődik. Péntek este választhatnak a küldöttek elnököt a szervezet élére. A PES honlapja szerint a posztért újraindul Szergej Sztanisev volt bolgár miniszterelnök, aki 2012 óta elnök, a másik jelölt a spanyol Enrique Barón Crespo, aki 1989 és 1992 között volt az EP elnöke.

A PES tavaly döntött arról, hogy Budapesten tartják soron következő kongresszusukat. Akkor Kovács László, az elnökség tagja úgy nyilatkozott az MTI-nek: a helyszín kiválasztása üzenet az Orbán-kormánynak, amely 2010 óta felszámolta Magyarországon a demokrácia és a jogállamiság garanciáit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.