Hiller István bírálja az MSZP vezetését

Több forrásunk is megerősítette, hogy az egykori pártelnök alkalmatlannak nevezte a jelenlegi elnökséget.

Katona Mariann
2015. 06. 22. 5:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információink szerint a hónap elején Csillebércen tartottak zárt frakcióülést a szocialisták, ahol Hiller gyakorlatilag a teljes pártvezetést bírálta (úgy tudjuk egyébként, hogy Hiller több nyilvános pártrendezvényen, fórumon is hangot adott kifogásainak). Több forrásunk is megerősítette, hogy az egykori pártelnök alkalmatlannak nevezte az MSZP jelenlegi elnökségét. Tóbiás József elnökkel már megengedőbb volt, és arról beszélt, hogy neki éppen emiatt még nagyobb a felelőssége. Informátoraink szerint Hiller azt is leszögezte, hogy véleménye ellenére sem szorgalmazna előre hozott tisztújítást.

Normál menetrend szerint jövő nyáron lesz esedékes a tisztújítás. Hiller István Tóbiás József esetében nem lát alternatívát a párt vezetésére. Forrásaink hangsúlyozták, hogy Hiller felvetésére Tóbiás egyáltalán nem reagált. Ugyanígy szó nélkül hagyták a határozottan nekik is szóló bírálatot a frakcióülésen jelenlévők, így Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, illetve Lukács Zoltán, a párt egyik alelnöke. Próbáltuk elérni Gőgöst és Tóbiást is, ám lapzártánkig ez nem sikerült. Informátoraink arra is felhívták a figyelmet, hogy az MSZP 14 fős országos elnökségéből mindössze hárman voltak jelen a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson: Tóbiás, Gőgös és Lukács. Nem volt ott a másik két alelnök, Ujhelyi István és Márton Roland, ahogyan a választmányi elnök, Botka László sem. Lapunk kereste Hiller Istvánt is az ügyben, ám értesüléseinket nem kívánta kommentálni. Információink szerint a zárt frakcióülésen ismét szóba került a Jobbik is, habár a vita nem tartott sokáig.

Többen is azt szeretnék, hogy vegyék komolyan a radikális pártot. A Mesterházy Attila korábbi pártelnök nevéhez köthető Harmadik Hullám Platform – a Népszabadság cikke szerint – arra hívta fel a figyelmet, hogy folyamatosan támadni kell a Jobbikot, emlékeztetni az embereket a radikális párt régebbi és a mai üzenetei közötti ellentmondásokra. Van egy másik oldal is azonban, amelyik azon a véleményen van, hogy a Jobbikkal való vita tulajdonképpen felértékelné Vona Gáborékat, pedig az MSZP-nek nem ők, hanem a kormánypártok az ellenfelei. Úgy tudjuk, hogy ezt az álláspontot képviseli a pártelnök is, illetve az egyik fő tanácsadója, Baja Ferenc.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.